Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1914

7. 1914. április 1. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 609 - 610 - 611 - 612

1914. április 1-i közgyűlés. 612. szám. 227 nemcsak a külföldön készült orgonákkal minden tekintetben kiállja a versenyt, hanem a cég iparfejlesztéséről, haladásáról és iparkodásáról is fényesen tanúskodik." Ezt a nyilatkozatot aláirtak 1904. július 4-én Krausz Gusztáv, államilag képesített zenetanár, a ferencvárosi zeneiskola igazgatója, Meiszner Imre székesfővárosi tanár, egyházi karnagy, az Országos Magyar Cecília egyesület titkára, Kersch Ferenc, az < sztergomi bazilika karnagya, az Országos Magyar Cecília egyesület alelnöke, Ulrich Károly a váci székesegyház karnagya és a Vác városi zeneiskola igazgatója, Smeringa A. József zenetanár. Felolvassa továbbá a következő nyilatkozatot: „Alulírott Barakovits János és Várady Miklós ezennel kijelentjük és bármely hatóság avagy bíróság előtt esküvel is bizonyítani hajlandók vagyunk, miszerint az 1901. évben, midőn a Budapest— erzsébetvárosi templomban Országh Sándor és Fia cég az általa szállított orgonát felállította, mi néhai ifj. Országh Sándor cégtag vezetése alatt a felállítási és felszerelési munkálatokban segédkeztünk és közreműködtünk. Igazoljuk, hogy az elkészített orgona akkor 50, szóval ötven regiszterből állott. Bizonyítjuk továbbá, hogy ezt az orgonát folyó 1914. évi március 26. napján délután a nevezett templomban megnéztük, én Barakovits János, aki mint orgonaműves 1907-ben az orgonát teljesen újból átdolgoztam és rendbehoztam többedmagammal, mivel a fasípok némelyike a nedvességből eredőleg azt indokolttá telte, ugyancsak Várady Miklós úgyszintén orgonaműves, aki Barakovits úrral az orgonát áthangolta, — tegnap, március 26-án a helyszínen megjelentünk és mindketten arról győződtünk meg, hogy az általunk átdolgozott és előbb körülírt orgona csaknem teljességében az, amit mi 1907-ben adtunk át." Engedelmet kér szóló, ha egy fából készült olyan alkotmány, mint amilyen az erzsébetvárosi orgona, olyan hasznavehetetlen lett volna, hogy annak utolsó darabjáig el kellett volna tűnnie, akkor azt hiszi, ez a híres orgonaművész, aki, hála istennek, magyar lett, 13.000 koronából nem építhette volna fel, ha a régi 30.000 koronába került. De tovább megy. Miért kellett az orgonát átalakítani? Azért, mert eredetileg ötven regiszterrel bírt, s az Erzsébetváros jelenlegi érdemes lelkésze azt jelentette ki, hogy hatvan regiszterre egészítendő ki, mert a templomnak a méreteihez képest erősebb hangra van szüksége. Ötven regiszterből hatvan regisztert csinálni 13.000 koronáért, ez tisztességes honorárium. Meg lehetett érte csinálni. Most már mi sem természetesebb, mint hogy a templom szárazabb lévén, új villanyerő szereltetett oda, a kanalizációt, amely az egyes regiszterekhez vezet, át kellett alakítani, ha egyszer pluszregisztert helyeztettek bele, de az orgona ma is ott van. Ezeknek az igazolására szolgál a legutóbb bemutatott okirat a hivatkozott nevekkel, akik igazolják az itt elmondott állításait. Megjegyzi szóló, hogy vannak az iparosok közt olyanok, akik nagy alkotásokra nem képesek, de a kicsinyeket talán becsületesen el tudják végezni. Vannak viszont szakemberek, akik a tőkéjükből pazarul el tudják a családjukat tartani. Miért vegyék el akkor a kisiparostól a megrendeléseket, akiknek azokból a kisebb megrendelésekből kell a családjukat fenntartani. Különben a magyar egyházi iparművészet nagyon régi már, voltak kiváló alkotásai, mert azok a lelkipásztorok, akik akkor az egyház elén állottak, nem antipátiával, hanem szeretettel viseltettek a magyar iparos iránt, s mint tudósabb emberek, tanáccsal is ellátták az építészt, a legjobb akarattal, sőt áldozattal iparkodtak a segítségükre