Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1913
9. 1913. április 16. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 674 - 675 - 676 - 677 - 678
• 1913. április 16-iki közgyűlés. 678. szám. 261^ szakbizottságban akár elhalálozás, akár lemondás folytán üresedés állott be. Szólni akar ezzel kapcsolatban a napirendhez, illetve az ügyrendhez, amely szerint a mai napirend 1. pontjából a főpolgármester, a vasárnapi munkaszünet figyelmen kívül hagyása mellett, f. évi április 13-án kelt körlevelében két bizottsági tagsági hely betöltésének az elmaradását közölte, szólni akar tehát a visszavonásról és a visszavonás visszavonásáról, amely április 14-én kelt. Vezérük, dr. Morzsányi Károly elhunytával a közmunkák tanácsában és a népszínházi bizottságban egy-egy tagsági hely üresedett meg. A VII. kerületi bizottsági tagok, támaszkodva a régi szokásra és gyakorlatra, április 12-én, szombaton este megtartott értekezletükön két érdemes férfiút jelöltek erre a két bizottsági tagsági helyre, ami természetesen másnap köztudomásra is jutott. Elismerését kell kifejeznie a főpolgármesterrel szemben, aki híven azon programmjához, amelyet megválasztása után ezen közgyűlés termében elmondott, amely szerint a közgyűlés elé csak teljesen előkészített ügyeket fog engedni, midőn megtudta, hogy azon későbbi, második körlevélben említett közbejött akadályok felmerültek, igyekezett lojális, tapintatos módon alkalmat adni a kerületi bizottsági tagoknak oly irányban, hogy ezen akadályok elháríttassanak, az ellentétek kiegyenlíttessenek és az eszmék tisztáztassanak; április 13-án kelt körlevelében csak ezt célozhatta, amiért a főpolgármestert csak elismerés illetheti, azt mindenki elismerheti, hogy ez tökéletesen korrekt eljárás. Közbejött április 14-én a kerületközi értekezlet. Ott az az ügyrendi vita merült fel, hogy joga van-e a főpolgármesternek visszavonni a tanács által a közgyűlés tárgysorozatába felvett tárgyakat. Eltérők voltak a nézetek és a vége az lett a vitának, hogy a kerületközi bizottság kimondotta, hogy a főpolgármesternek ehhez nincs joga és ebből levonta azt a konzekvenciát, hogy megváltoztatva a régi szokást, megengedi, hogy szinte érdemes, de más férfiakat jelölt a bizottságokba. A kerületközi bizottságot a fővárosi törvény nem ismeri, ennek rendeltetése, célja az, hogy az ellentéteket a kerületek között minden kerületnek három joggal való képviselete folytán elintézze, kisimítsa. Most azt látják, hogy a kerületközi bizottság nem ezt az elvet követi, hanem dacára annak, hogy régi szokás, hogy respektálják az érdekelt kerület jelölését, konkolyt hint a kerületek közé. Tény az, hogy ezen határozat után igyekeztek meggyőzni a főpolgármestert, hogy ezeket az állásokat a egközelebbi közgyűlésen betöltsék, pedig nem dőlt volna össze a világ, ha a főpolgármester lojális eljárását méltányolva, két hétig vártak volna. A kerületközi bizottság békegalambot küldött a főpolgármesterhez dr. Feleki Béla bizottsági tag személyében és igazán ITH 13 ^ 3 ' hogy a fő P 0, gármester a béke helyreállítása Kedvéért belement abba, hogy a visszavonását visszavonta és ennek az eredménye az, hogy a Pesti Tükör cikket közöl ilyen cím alatt: „Vázsonyi és Heltai, va gyis ki az úr a fővárosnál". . A VII. kerületi bizottsági tagokon sérelem esett, nézete szerint igen nagy sérelem, amelyet ha praejuaiciumnak tekintenek, akkor a jövőben ennek igen npP | ontossá g a és igen nagy következményei leszneic A tény az, hogy a béke meg lett zavarva a Kerületek között, a VII. kerületi bizottsági tagoknak oda dobták a kesztyűt, harcra szólították őket. » tfu . milyen eszköz °kkel fognak élni a jövőben pr *u ületi bizott sági tagok, hogy a hodie mihi, <r as tibi elvét fogják követni, azt szükségtelennek 66