Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1912

13. 1912 június 26. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1093 - 1094

1912. •jünfus 26-ikí közgyűlés. 1092—1094. szám. 433 !1093. Dr. Harrer Ferenc tanácsnok Perczel Béla bizottsági tagnak, az I. ker. Napos-út folytatólagos megnyitása ügyében előterjesztett interpellációjára a következő választ adja: „Mindenek előtt bátor vagyok megjegyezni, hogy ez az intézkedés eddigelé azért nem történhetett meg, mert itt meglehetősen drága kisajátításról van szó, különösen pedig egy érdekeltségnek az érdekeiről, és kilátásba helyezték, hogy megkönnyítik ezt a kétségtelenül költséges feladatot, hát vártunk, míg itt valami eredményt el tudnak érni. Miután azonban láttuk, hogy ez az út eredményesnek nem mutatkozik, legutóbb megtettük az intézkedéseket, hogy a dolgot a kisajátítás útjára tereljük s ha a tulajdonos látni fogja, hogy ez a kisajátítási út végeredményében be fog következni, talán hajlandó lesz a békés meg­oldásra, ha pedig nem, akkor mégis a kisajátításra fogunk áttérni. Természetesen az út kiépítése akkor fog bekövetkezni, ha majd a területet megszereztük s erre nézve az előterjesztést őszre, az első ülések egyikén, meg fogjuk tenni." !1094. Fock Ede tanácsnok Perczel Béla bizott­sági tagnak, az 1. ker. Krisztina-körűt rendező mun­káinak késedelmezése ügyében előterjesztett interpel­lációjára a következő választ adja: „Tisztelt közgyűlés! Legelső sorban is interpel­láló bizottsági tag úrnak egy pár ténybeli tévedésére lesz szerencsém rámutatni s úgy térek át azokra a még ma is fennforgó gátló körülményekre, amelyek nevezett útvonal rendező munkáinak sürgős befejezhetését hátráltatják. A burkoló munkát nem 1911. április havá­ban, hanem közvetlen a mezei munkálatok meg­kezdése előtt, 1911. év június hó 19-ikén kez­dettük meg; tehát csak a napokban múlt egy esztendeje s nem 14 hónapja. A munka állandóan a megfelelő munkaerővel folytattatott s nyugod­tan mondhatom, hogy amint a közúti vaspálya­társaság vágányai átépítési munkálatainak előre­haladása nyomán csak egy talpalatnyi hely ren­delkezésünkre adatott, amelyre munkaerőt állítani lehetett, az meg is történt. Késedelem tehát a "Urkoló munkáknál egy pillanatra sem volt. A munka első napjától kezdve építési naplót vezet­tünk, amelyben minden munkanapon, időjárás, munkáslétszám, végzett munka, a munkát gátló körülmények, azok megszüntetésére felszólító fel­hívások bármikor az Atilla-utcai iskolában, ahol "l* építési iratok elhelyezve vannak, feltalálhatók «s elolvashatók. ' Kijelentem, hogy az interpelláló bizottsági tag ür által említett 30—50 munkásnál még eddigelé A közgyűlés egyidejűen foglalkozván a föld­mivelésügyi miniszternek a konyhakerti gazdaságok létesítése ügyében a főváros tanácsához intézett 41.519/1912. sz. leiratával, általánosságban kijelenti, hogy a miniszter leiratában fölvetett tervet helyesnek találja. Tekintettel azonban arra, hogy annak meg­valósításával számos más kérdés kapcsolatos, e rész­ben egyúttal véglegesen nem határoz, hanem utasítja < a tanácsot, hogy a miniszter leiratában foglaltakat részletesen tanulmányozván, a további intézkedések tekintetében külön részletes javaslatot terjesszen elő. Addig is a közgyűlés a fővárosi konyhakerti gazdaság létesítésére nézve ezúttal hozott határozatában foglal­takról a minisztert fölterjesztés útján értesíti. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett, egyidejűen fölterjeszti a m. kir. belügyminiszterhez. A választ úgy tudomásul veszi. interpelláló, mint a közgyűlés 106

Next

/
Thumbnails
Contents