Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911
18. 1911. november 8. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályrendelet a székesfőváros közigazgatási hivatalaiban és intézeteiben véglegesen alkalmazott tiszti személyzet javadalmazásáról
1911. november 8-iki közgyűlés. 1871. szám. 793 Szabályrendelet a székesfőváros közigazgatási hivatalaiban és intézeteiben véglegesen alkalmazott tiszti személyzet javadalmazásáról. I. FEJEZET. Általános határozatok. i- §• A székesfőváros közigazgatási hivatalaiban és . intézeteiben véglegesen alkalmazott és a jelen, szabályrendeletet kiegészítő B) és C) kimutatásokban felsorolt tiszti személyzetet a törvényhatósági bizottság az A) kimutatásban foglalt tizenegy fizetési osztályba a B) kimutatás szerint beosztja, s ezen összes állások számát, elnevezését, valamint az egyes állásokkal járó fizetést és lakáspénzt a C) kimutatás szerint határozza meg. Azoknak, akik természetben kapnak lakást, lakáspénz nem jár. 2- §• Az egyes fizetési osztályokon belül megállapított fizetési fokozatokba s ,az összes alkalmazottak kivétel nélkül három évi várakozási idő után hivatalból lépnek elő. Várakozási idő alapján azonban az alacsonyabb fizetési osztályból a magasabba csak azokról az állásokról lehet bejutni, amely állások (főszámvevő, statisztikai hiv. aligazgató, könyvtári igazgató és aligazgató, főlevéltáros, közvágóhídi igazgató, vásárcsarnoki igazgató, vásárigazgató, tüzoltófőparancsnok, stb.) több fizetési osztályra szervezettek ugyan, de amely álláson mindenkor csak egy-egy tisztviselő van. 3. §• Az ezután rendszeresítendő állásokat a szervezés alkalmával kell a megfelelő fizetési osztályba sorozni, az újonnan megválasztottakat, vagy kinevezetteket pedig az illető fizetési osztály, vagy amennyiben az állás több osztályba tartozik, a legalsó osztály legalsó fokozatába kell sorozni. 4- §• A próbaidőt, ha az illetőt állásában megerősítik, be kell számítani a várakozási időbe. f A várakozási időt nem szakítja meg az az idő, amelyet az alkalmazott mozgósítás következtében hadi szolgálatban, valamint hadi fogságban és általában a véderőtörvény által elrendelt tényleges katonai szolgálatban és a fegyvergyakorlatokon, vagy pedig szabályszerűen engedélyezett szabadságon tölt. Oe ha a hadi szolgálat, hadi fogság, katonai szolgálat, vagy a szabadság egy évnél tovább tart, az egy évet meghaladó idő a várakozási időbe nem számítható.