Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911
18. 1911. november 8. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályrendelet a székesfőváros közigazgatási hivatalaiban és intézeteiben véglegesen alkalmazott tiszti személyzet javadalmazásáról
794 1911. november 8-iki közgyűlés. 1871. szám. 5. §• Azoknak, akik az állam, valamint az 1885. évi XI. t.-c. 2. §-ában felsorolt hatóságok és hivatalok, vagy más törvényhatóságok szolgálatából : lépnek át a főváros szolgálatába, — az idegen hatóságoknál eltöltött szolgálati ideje, jóllehet a nyugdíjszerű ellátásnál beszámít, — a várakozási időbe nem számítható még akkor sem, ha a régi járandóság nagyobb is, vagy egyenlő a fővárosnál élvezett járandóságokkal. 6. §. Azok az alkalmazottak, akik két vagy három osztályra oszló állás alsó osztályaiban vannak, az egyes fizetési osztályokra megállapított létszámon belül beálló üresedés esetén szolgálati sorrend szerint a legközelebbi magasabb fizetési osztály legalsó fokozatába hivatalból lépnek elő. 7. §• Az alkalmazottak a magasabb rangfokozatú állásokba, illetőleg ezek fizetési osztályaiba csak választás, — a kórházi alkalmazottak pedig az 1876. évi XIV. t.-c. értelmében csak kinevezés útján jutnak, kivéve a következő öt pontban felsorolt eseteket, ú. m.: a) a polgármester előterjesztésére a közgyűlés a tanácsnokok közül legföljebb hármat, a ker. elüljárók közül pedig ugyancsak legföljebb hármat a III. fiz. osztályba, valamint az árvaszéki ülnökök közül legföljebb kettőt a IV. fiz. osztályba sorozhat; a közgyűlés az előterjesztés fölött vita nélkül titkos szavazással dönt; az így besorozott tisztviselők a III. fiz. osztály, illetőleg az ülnökök a IV. fiz. osztály fokozataiban a szabályszerű várakozási idő alapján előlépnek. Ha ez a besorozás az I. osztályú állásból történik, az T. osztályban megüresedeti helyre a II. osztályúak közül soron következő előlép; b) a VI. fizetési osztályba szervezett főjegyzői állásokba az I. oszt. tanácsjegyzők szolgálati sorrend szerint hivatalból lépnek elő; c) a polgármesteri titkár és a szakelőadók a VI. fiz. osztályba hivatalból is belépnek ugyanakkor, amikor az a tanácsjegyző, akit az ő választásuk, illetőleg meghívásukkal egyidejűleg, vagy ezt közvetlenül megelőzőleg választottak meg, — ebbe a fizetési osztályba belép; tehát a szolgálati sorrend szempontjából úgy kell őket tekinteni, mintha a tanácsjegyzők létszámába volnának sorozva; d) a jelenlegi II. oszt. tűzoltósegédtisztek, vala mint a jövőben megválasztandó tűzoltótisztek üresedés esetén hivatalból lépnek a tűzoltó főtiszti állásnak megfelelő VIII. fizetési osztályba és annak fokozataiban is előlépnek; é) a gazdasági felügyelő a VIII. fizetési osztályból várakozási idő alapján lép elő a gazdasági főfelügyelői állásnak megfelelő VII. fizetési osztályba és annak fokozataiban is előlép. 8- §• Ha valakit olyan állásra választanak meg, vagy neveznek ki, amelynek illetményei a korábbi végleges állással egybekötött illetményekkel egyenlők, az utóbbi állásban egyazon fizetéssel eltöltött szolgálati idő a várakozási időbe az illető javára beszámít. Ha pedig valakit olyan állásra választanak meg, vagy neveznek ki, amelynek illetményei az előbbi állás illetményeinél kisebbek, az illetőt új állásának