Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911

2. 1911. január 25 . rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 187

1911. január 25-iki közgyűlés. hosszú sorozatának volt alkalma a hivatásuk gyakor­lásához szükséges ismereteket elsajátítani. Nálunk azonban még ifjúkorát éli a kereskedelem és sokan vannak, kik közgazdaságunk versenyképességének nagy hátrányára a kereskedői képzettségnek még átlagos fokát sem érik el. Nem tagadható azonban, hogy különösen kereskedelmi alkalmazottaikat gyakran tőlük teljesen független, külső kényszerítő körülmények gátolják abban, hogy a megfelelő szakműveltséget elsajátítsák. Nagy mértékben hozzájárulnak ehhez a verseny kinövései, amidőn ugyanis kereskedők üzletei­ket már reggel 5 órakor kinyitják és este 10—11 óráig nyitva tartják s ezen idő alatt alkalmazottaikat félbe­szakítás nélkül talpon tartják, úgy, hogy az ilyen eljárás mellett a testben és lélekben elcsigázott alkal­mazottnak egyenesen lehetetlenné válik a szükséges szakismeretek elsajátítása. A mai rendezetlen viszonyok, amelyek 15—16 órán át tartják a kereskedőt és alkalmazottait az üzlet­ben lekötve, tarthatatlanok, A kereskedők legnagyob­bára üzleteiket nem azért nyitják ki reggel 5 és 7 óra között és zárják be este 9 óra után, mert ezáltal nagyobb üzleti forgalmat remélnek, hanem kizárólag azért, mert erre az óriási verseny folytán egyenesen rákényszeríttetnek. A testi és szellemi erőnek ily mértékben való kiaknázása pedig főként akkor, amidőn arra egyrészt nincs feltétlen szükség, másrészt az a kereskedők és alkalmazottaik egészségét veszélyezteti és önképzését gátolja, úgy az országra, mint a kereskedelemre is egyaránt káros. A zárórának megfelelő szabályozása ezért nem csu­pán a kereskedelmi alkalmazottaknak, hanem maguknak a kereskedőknek is elsőrendű érdeke, mert mindakét fél­nek meg vannak a maga kulturális, szellemi és egyéb szükségletei, amelyeknek kielégítése a méltányosság, az igazság és az emberi jogok szempontjából egyaránt indokolt és kívánatos. Mindezeket átérezve, a főnö­kök legnagyobb részében meg is van a hajlandóság arra, hogy a méltányosság és igazság szem előtt tar­tásával a záró óra korábbra tételével e kérdésben köl­csönös megállapodás létesíttessék, csak az a baj, hogy egyesek mindenkor lesznek, kik magukat ezen megállapodások megtartása alól kivonva, a létrejött megállapodásokat felborítják, a törvényhatóságnak pedig törvényes alap hiányában nincs módja olyan kívánatos rendelkezések megtételére, *melyek a létre­jött kölcsönös megállapodásnak a valóságban való tényleges betartását biztosítják, a megállapodásoktól semminéven nevezendő eltérést, .kivételt nem tűr­vén meg. Legmegfelelőbb volna mindenesetre törvényho­zás útján szabályozni a zárás idejét, az átlagos napi vagy heti munkaidőt. Mivel azonban arra, hogy ez a szabályozás törvény útján rövid időn belül megtör­ténhessék — nem lehet remény — legalább az volna kieszközlendő, hogy a törvényhatóságoknak adassék meg a jog, hogy a helyi viszonyok figyelembe véte­lével a kereskedelmi üzletek zárásának idejét szabály­rendeleti úton rendezhessék, mert ma a törvényható­ságok az ipartörvény 11-ik §-a értelmében csakis a törvény 10-ik §-ában taxatíve felsorolt engedélyhez kötött iparüzletekkel szemben élhetnek a szabályren­delet-alkotás jogával. Megfontolandónak és a meginduló tárgyalásokba bevonandónak tartjuk ezért azt a kérdést is, hogy a kormányhatósághoz felterjesztés intéztessék azon cél érdekében, hogy törvényjavaslat készüljön, mely meg­adja a módot arra, hogy a székesfőváros s általában a törvényhatóságok a nyitás és zárás óráját szabály­rendeletileg állapíthassák meg.

Next

/
Thumbnails
Contents