Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911

11.1 1911. június 14. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1126 - 1127 - 1128

8«W^^»ü^i""^^«i 420 J911. június 14-iki közgyűlés. 1128. szám. Ehhez képest a Magyar Lovaregylet jogosult az 5. pontban körülírt területen mindennemű földmunkálatot,'feltöltést, leásást teljesíteni, meg­lévő kutakat betömetni, új kutakat .ásatni, a terület áttekintését gátló fákat, növényzetet kivá­gatni, hidakat létesíteni, továbbá az egylet céljára szolgáló épületeket, ú. m. tribünöket, totalisateur, irodai, vendéglő-épületeket, birói páholyokat, istállókat stb. emelni. Mindezekre a munkálatokra és pedig úgy az összes földmunkákra, mint az összes építkezé­sekre köteles a Magyar Lovaregylet a vonatkozó tervek két példányának bemutatása mellett, sza­bályszerű hatósági engedélyt kérni és a földmun­kák, valamint az építkezések csakis a hatósági engedély elnyerése esetén hajthatók végre. Általában kiköti a székesfőváros közönsége, hogy a Magyar Lovaregylet az 5. pontban körül­írt területen ezen szerződés egész tartama alatt mindennemű földmunkát, fásítást, parkozást és építkezést, beleértve a különböző földalatti és földfeletti vezetékeket is, csupán szabályszerű hatósági engedéllyel teljesíthet. 12. Kerítés, parkozás. Köteles a Magyar Lovaregylet az 5. pontban körülírt területet a hatóság kitűzése szerint egész kiterjedésében megfelelő kerítéssel saját költségén ellátni, továbbá a kerítés és a versenypálya kö­zötti területet — amennyire a versenyüzem meg­engedi — befásítani ós parkozni. 13. • Utak, csatorna, vízvezeték és világítási berendezések. Az 5. pontban körülírt területen úgy a szük­séges utaknak, mint a csatorna-, vízvezetéki-, vi­lágítási berendezéseknek és hálózatnak a megépí­tése a Magyar Lovaregylet kötelessége s ezek az építési és berendezési költségek a Magyar Lovar­egyletet terhelik. 14. A közcsatorna és a városi víz­vezeték kiterjesztése. Az 5. pontban körülírt területen a Magyar Lovaregylet által saját költségén létesítendő csa­torna és ivóvízvezetéki hálózatnak üzembevehető­sége és használhatósága érdekében a székesfőváros közönsége kötelezettséget vállal az iránt, hogy a városi közcsatornát és a városi vízvezetéki közcsőhálózatot 1915. évi december hó 15-ig, az 5. pontban körülírt területnek a Hős-utca tengelyébe eső pontjáig kiépíti ós a Magyar Lovar­egylet által a versenytéren létesített csatornával és ivóvízvezetékkel összeköti, s a versenytérhez vezető közcsatornát és városi vízvezetéki köz­csőhálózatot állandóan teljesen jó és használható állapotban tartja. Köteles azonban a Magyar Lovaregylet a városi közcsatornának a versenytérig való kiépí­tése folytán fölmerülő költségek részbeni meg­térítése gyanánt, csatornázási járulék fejében, az összeköttetés létesítése alkalmával, a főváros erre vonatkozó felhívásától számított 15 napon belül, egyszersmindenkorra 180.000koronát, szóval: Egy­száznyolcvanezer koronát a főváros központi pénz­tárába befizetni, a városi vízvezetéki közcső­/

Next

/
Thumbnails
Contents