Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911

11.1 1911. június 14. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1126 - 1127 - 1128

! 1911. június 4-iki közgy űlés. 1128. szám. 421 hálózatnak a versenytérig való kiépítése folytán felmerülő, de legfeljebb 27.000 koronában meg­állapított költségösszeg jövedelmezőségének biz­tosításaképen pedig, az ezen a címen tényleg fölmerült és 27.000 koronát meg nem haladható építési költségösszegnek legalább 8°/o-át, a víz­mérő-órák szerint fogyasztott és elszámolt víz díjának fejében, a szerződés tartama alatt a főváros részére évente biztosítani, illetve a víz­szolgáltatási szabályrendeletben erre vonatkozóan megállapított időpontokban megfizetni. A Magyar Lovaregylet által a versenytéren lé.tesített ivóvízvezeték csupán a versenytéri épüle­teknek, vendéglői helyiségeknek és istállóknak ivóvízzel való ellátására használható, öntözésre vagy bármily más célra azonban egyáltalában nem. 15. Fenntartás. Köteles a Magyar Lovaregylet az 5. pontban körülírt területeket, valamint az ott levő összes létesítményeket: utakat, földalatti, földfeletti veze­tékeket, kerítéseket, épületeket és berendezéseket a szerződés egész tartama alatt saját költségén állan­dóan jókarban tartani, az elromlott részeket szük­ség szerint megújítani, úgyszintén a fákat, növény­zetet gondozni a parkozást fenntartani és a terü­let mentén elvonuló járdákat állandóan tisztán tartani. Köteles továbbá a Magyar Lovaregylet az összes épületeket, beleértve az istállókat is, azok tartozékait és berendezéseit, legalább az egyleti számadásokban kitüntetett tényleges befektetési összeg erejéig, a szerződés egész tartama alatt saját költségén Budapest székesfőváros közönsége javára tűzkár ellen biztosítani, a biztosítási díja­kat pontosan fizetni és a tűzkárbiztosítási köt­vényt megőrzés végett a székesfőváros tanácsá­hoz beterjeszteni, a biztosítási idő lejárta esetén pedig a meghosszabbításról kellő időben gon­doskodni. Tűzkár esetén a biztosító társaság részéről kifizetett kártalanítási összeg a Magyar Lovar­egyletet illeti, amely köteles a leégett épületet a tűzeset napjától számított egy éven belül előbbi, állapotában felépíttetni, illetve helyreállíttatni Amennyiben a biztosító társaság által kifizetett kártalanítási összeg a leégett, vagy tűzkárt szen­vedett épület felépítését, illetve helyreállítását nem fedezné, a hiányzó összeget a Magyar Lovar­egylet a sajátjából tartozik viselni. 16. Albérlet, a használat átruházása. A Magyar Lovaregylet az 5. pontban körül­írt területet s a rajta lévő épületeket, az istállók és a vendéglőépületek kivételével, amelyeknek bérbeadására az egylet jogosult, ennek a szerző­désnek a tartama alatt a székesfőváros közönsé­gének beleegyezése nélkül sem egészben, sém ré­szeiben bérbe nem adhatja, s aaok használatát, valamint ezt a szerződést másra át nem ruház­hatja; a területen sört, bort vagy egyéb szeszes italokat "külön hatósági engedély nélkül sem maga ki nem mérhet, sem más által ki nem mérethet. 17. Kitűzés, közterhek. ­Budapest székesfőváros közönsége köteles az 5. pontban körülírt területet mérnöki hivatala 106

Next

/
Thumbnails
Contents