Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1907

3.2 1907. január 17. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 150 - 151 - 152

72 1907. január 17-iki közgyűlés. 152. szám. és még kevésbé hagyta azt jóvá a tanács. Ez nem czélzatosság nélkül történt és nem szándékosság nélkül. Sőt ellenkezőleg, mert szóló is, a vásárcsarnoki bizottság is azt. az álláspontot foglalta el és vélemé­nyük alapján a tanács is, bogy próbaképeu visszük a bankot a vásár­csarnokba. És ha egy évi működése után ugy látnók, hogy nem felel meg annak a feltételnek, a melyet az imént felolvasott, hogy a vásárcsarnoki intézményre káros befolyást gyakorol, legyen meg­győződve a közgyűlés, hogy valamint szóló, épp ugy a tanács és a polgármester ur is elsők lettek volna, hogy ezzel a fentartott rendel­kezési jogával a tanácsnak a bankkal szemben éljenek. A tanács azon jogánál fogva, hogy a könyvekbe betekintést nyerhet, miután a bank 1906. -február 22-én működését a központi vásárcsarnokban már megkezdette, szóló már június havában fel­szólította a főszámvevőt és a vásárcsarnok-igazgatót, hogy nézzék meg a bank berendezését, üzleti könyveit és tegyenek jelentést arra nézve, hogy megfelelnek-e a kiszabott feltételeknek. Erről a vizsgá­latról szintén tettek jelentést. A vizsgálat eredménye az volt, hogy a bank általában megfelel a feltételeknek, azonban annak a feltételnek, hogy hosszabb lejáratú kölcsönöket adjon, még nem felel meg teljesen, vagyis a bank a kölcsönöket túlnyomóan csak egy hétre adta meg. Ezt azonban a bank azzal indokolta, hogy hisz ő olyan egyéneknek nyújtott hitelt, a kiknek fizetői készségét egyáltalában nem ismerte, a kikkel szemben a legnagyobb rizikót vállalta el, mert minden kezesség nélkül, tisztán személyi hitelre nyújtotta nekik a kölcsönt. Addig, mig nem látja, hogy az illetők fizetési készségben honorálják a bank szolgálatait, addig hosszabb lejáratú kölcsönöket nem adhat. Azonban már akkor felszólították, hogy ezt feltétlenül szüntesse meg minél előbb és azon skálának megfelelőleg, mely mind maximális skála megállapittatott és azon feltételek értelmében, a melyek az üzleti helyiségben ki lettek függesztve, folytassa üzleteit. Akkor a bank azzal a kéréssel fordult a fővároshoz, hogy mi­után a vásárcsarnoki árusok nagy számba veszik igénybe a bank szolgálatait és igy az a kis szoba, a mit kapott, nem elegendő az üzletek lebonyolítására, engedjék át a szomszédos szobát, a mely szintén rendelkezésre áll. Ezt az alkalmat szóló megint felhasználta arra, hogy a bank ismét kénytelen volt engedni és a kezelési költ­ségeket ismét leszállította, ugy, hogy midőn a helyiségeket neki áten­gedtük, t. i. ujabban ezt az egy szobát 1400 K-ért, akkor a tételeket egy hétre 8 f-ről 6 f-re, 14 f-ről 12 f-re, 20 f-ről 14 f-re, vagyis 2 f-rel leszorítottuk. Ez a kezelési költségekre vonatkozik. A kamatláb maradt 2'/2 °/°-kal magasabb az „Osztrák-magyar bank,, kamatlábánál. Ezt a tanács 1906. június 28-áu tartott ülésében állapította meg. A bérelt helyiségért, még pedig az 1. emeleti irodáért, a melyet eredetileg kapott, fizet 600 K-át, a mellette levő szobáért 1400 K-át, összesen 2000 K-át, mig annak előtte ezen helyiségeket a „Magyar gazdák vásárcsarnok ellátó szövetkezete" bérelte, a mely csak 1600 K-át fizetett és azért hagyta ott ezeket a helyiségeket, mert ezek az emiitett bérért drágák voltak. Azonkívül a rekeszért, a melyet bérel, fizet 864 K-át, tehát a világítási és egyéb mellékjárulékokon kívül a bank bérösszeg fejében 2864 K-át fizet. A bank J906. február hó 22-én kezdette meg működését, de eddig egyetlenegy panasz sem merült fel sem szólónál, sem a vásár­csarnoki igazgatónál, sőt ellenkezőleg daczára annak, hogy szóló a maga és a tanács részéről nem tartja ideális feltételeknek azokat, a melyek mellett a bank működik, mindazonáltal a vásárcsarnoki igaz­gatónak jelentése szerint látható az, hogy a vásárcsarnoki árusok az árunak beszerzésében némileg könnyebbültek. 1906. november 26-án az „Esti üjság a-ban egy közlemény jelent meg, mely szerint a kereskedelmi miniszterhez intézett leve­lében az öngyilkossá lett Schwarcz Lipót öngyilkosságának okát annak

Next

/
Thumbnails
Contents