Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1896

10. 1896. május 11. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 606

196 1896 május 11-én.— 606. sz'm. áldott föld előnyeit, azon nem átvonulni, hanem letelepedni határozá el magát. S minthogy lakatlan nem vala, eltökélte, hogy a fegyver jogán teszi magáévá. Szláv népek és kis részében a rómaiak kevert maradványai birták. Ez elemek forrongó vajúdásai közepette megjelenik az őserejü, romlatlan magyar faj, élén egy oly fejedelemmel, kinek nevét ha nem e kis nép vezére, hanem Athénben vagy Macedóniában, vagy Rómában, vagy Karthágóban szerepel, nemcsak mi, hanem a világtörténelem jegyezte volna azon nagyok sorába, kik ez államok és városok neveit megörökítették. Ennek a nagy eseménynek, a honfoglalásnak és honalkotásnak emlékét megülni gyűltünk ma össze, a székes főváros közönségének képviselői. Tekintetes Közgyűlés! Dobogó szivvel emelek szót a mai ünnepélyes alkalommal, mert mélyen érzem erőtlenségemet arra, hogy e világraszóló esemény jelentőségét egész * nagyságában és fenségében kifejezésre juttassam és annak az egekbe törő lelkesedésnek, melylyel a magyar nemzet ezt a nagyszerű és a népek életében ritka örömünnepet üdvözli, méltó hangot adjak. A költő ragyogó képzeletének, a szónok magasan szárnyaló ihletének és az államférfiú mély bölcseségének kellene egyesülnie ezen feladatok sikeres megoldására. Én ezen nagy tulajdonságokkal nem rendelkezem, de honszerelmem ép oly belső és meleg, lelkesedésem lángja ép oly magasan lobog, mint azoké a dicső férfiaké, kikben ez isteni adományok egyesülnek; és én ebből a rajongó szeretetből és lángoló lelkesedésből vélek erőt meríthetni arra, hogy a multak emlékének dicsőségére és tanulságára és a jövő reménységére rámutathassak. Ezer éve annak, hogy Árpád az ő magyarjaival ura lett a földnek, mely a Kárpátok alján elterül és messze elhúzódik Európa déli partjainak irányában. Nem elhamarkodottan, tervszerűen ejti birtokába; egyik részét a másik után hóditja meg, majd csellel, maj vitézi harczban és küzdelemben; végigviszi fegyvereit a tágas hon összes téréin, behatol a hegységekbe, elözönli a síkságokat s a hová lábát teszi, az övé és népéé lesz az a föld. Fegyvereinek hire bejárja a Nyugatot s a békés foglalkozásokat még nélkülözhetni vélő utódai félelmetessé és rettegetté teszik a magyar nevet. A X. század elején meg volt már alkotva a hon, de biztosítva nem. Őseink vad kedvtelései fenyegető irtóháborút idéztek fel ellenük. — Két izben érte utói őket a végzet s mindkét izben veszélyeztetve lőn reájok e föld birtoka. De megmutatták, hogy uralkodni tudnak harczi vágyaikon s alig múlik el egy százada európai életűknek, már nyugodt mederbe tér az ország fejlődése. István király a kereszténység szelid igája alá vezeti népét, összeköttetéseket, barátokat, szövetséget keres nemzetének; bölcs törvények alkotásával, kulturális intézmények megteremtésével megerősíti népét, és midőn szemei örök álomra lezáródnak, már nem keU féltenie nemzete jövőjét. Az általa életbeléptetett megyei rendszerben szilárd alapokra fekteti az ország kormányzatát; az alap idővel átalakulhat, de az épület, m^ly rajta létrejött, kiállja a századok viharjait. Kell-e ennek világosabb bizonyítéka annál, hogy »annyi balszerencse közt s oly sok viszály után«, sem megfogyva, sem megtörve, él nemzet e hazán] Kell-e nagyobb bizonyítéka annál a történeti ténynél, hogy bár a lezajlott ezer esztendőnek nagyobb része a magyarra nézve nem volt egyéb, mint egy végnélküli harcz, rövid fegyverszünetekkel, nálunk számra sokszorta nagyobb, hadviselési eszközökben sokkal gazdagabb népek ellen, mégis megállottunk ezen emberfeletti küzdelmekben, mert seregeinket a hősi és harczi erények: királyhüség és hazaszeretet, párosulva bátorsággal, vitézséggel, lelkesedéssel, sokszor vezették fényes diadalokra, melyeknek a hazai és világtörténelem lapjain tiszteletet parancsoló példái vannak feljegyezve és megörökítve? Igaz, lassabban haladtunk a civilisatio nagy munkájában, mint más, kedvezőbb helyzetben élő nemzetek. De ezért ki merne reánk