Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1894
4.1 1894. február 21. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 199
hogy azok a nyomtatványok elkoboztassanak és továbbra ki ne osztassanak. És miután az intézet főnöknője értesült, hogy azok a nyomtatványok az egyházi hatóság által approbálva nincsenek, a maga részéről is a további kiosztást betiltotta. Én az erre vonatkozó értesítést Verédy Károly tanfelügyelő úrtól kaptam, különben ebben az ügyben az érseki helynők, Cselka Nándor felszentelt püspök ur is intézkedett. Ha a közgyűlés megengedi, hogy az érseki helynök ez ügyfceni leirata itten felolvastassák, akkor ez a kórdós el lesz intézve. Olvastatott Cselka Nándor felszentelt püspök, érseki helynök urnák következő leirata: 171/1894. A budapesti érseki helynöktöl. Nagyságos és főtisztelendő prépost, esperes-tanfelügyelő, plébános és szentszéki ülnök ur! Értésemre esett, hogy a budapesti katholikus iskolák kettőjében az utóbbi napokban a katholikus és polgári házasságot tárgyaló, nyomtatott kis lap osztatott szét a gyermekek között. Nem tehetem, hogy ezen eljárást ne helytelenítsem ós felhívom Nagyságodat, hogy mint tanfelügyelő, ezen rosszalásomat az illető iskolák igazgatóságainak tudomására hozni szíveskedjék, azon reményemnek adva kifejezést, hogy ily dolog többé nem fog történni. A törvényjavaslatok ellen jogában, sőt az illetékeseknek jogában áll minden szabad és tisztességes módon küzdeni, de a küzdőknek sorába nem tartoznak a gyermekek s a küzdőtér ne legyen az iskola. A gyermekekkel a tanítók buzgó imával forduljanak a világosság adójához, világosítsa fel kegyelmesen az egyházi ós világi törvényhozók elméjét, hogy oly törvényeket hozzanak, melyek az egyháznak és hazának valódi javára szolgálnak. Ez elég, ez katholiku* eljárás és kívánom, hogy az iskolák vezetői ehhez tartsák magukat. Budapest, 1894. évi február 20-án. Cselka Nándor s. k. felszentelt püspök, érseki helynök. Nagyságos és főtisztelendő Bogisich Mihály prépost, esperes, ker. tanfelügyelő, plébános és szentszéki ülnök urnák Budapest, Vár. Ez itán polgármester ur válaszát a következőleg folytatja: »Azt hiszem, hogy a felolvasott leirat mindnyájunkat kielégíthet. Különben részemről megjegyzem, hogy nagyon sajnálom, hogy ez a Ranolder-intózet, a melynek jótékonysága nemcsak azokra, a kik ott bent az intézetben vannak, hanem a kívülről bejárókra is kiterjed és a mely intézet megérdemli a főváros támogatását, ilyen kellemetlen helyzetbe jutott. Kérem a t. közgyűlést, bogy váiaszomat tudomásul venni méltóztassék.* Interpelláló Pártos Béla bizottsági tag ur polgármester szát köszönettel tudomásul veszi. A közgyűlés a választ tudomásul veszi. Miről Kamermayer Károly polgármester ur jegyzőkönyvi ton értesitendö. !199. Terstyánszky Kálmán bizottsági tag ur felszólalván, a következőket adja elő: Tisztelt közgyűlés! Az Erzsébefc-körút egy részén a Wesselónyi-utc/ával szemben még nincsen kiépülve a körút és ottan óriási a forgalom. Közvetlen közelben van az elemi népiskola, a hova százával járnak a gyermekek és e miatt ott nagy közlekedési akadály szokott előfordulni. És ezt a vonalat valósággal eléktelenítik azok a komédiás bódék, a melyek ottan tanyát ütöttek és naphosszant kínos verklijátékukkal zavarják a járókelőket. Kérdi a polgármester urat első sorban, hogy van-e erről tudomása és ba van, lesz-e szíves intézkedni a közmunkák tanácsa utján, hogy ezen az állapoton segítsenek, másodsorban lesz-e kegyes intézkedni, hogy a jövőben komédiás bódék a körúton fel ne állíttassanak. Kamermayer Károly polgármester ur az interpelláczióra azonnal válaszolván, kijelenti, hogy közvetlen tudomása arról a visszás állapotról nincsen, azonban kötelességének fogja tartani a tanács