Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1891
14. 1891. május 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 557 - 558
gs tási árverés útján eladni, akár pedig a felett máskép rendelkezni s az egyletnek ez esetben semmiféle megtérítésre igénye nem lehet a fővárossal szemben. Jelen határozat felsőbb jóváhagyása czéljából a nagymólt. m. kir. belügyminister úrhoz, az összes iratok kapcsán felterjesztés intéztetni rendeltetik. !557. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 17.462/1891. IX. sz. előterjesztése, a budai Szent-Erzsébet apáczarend és női kórháznak 15 fővárosi szegény nő ellátása tárgyában beadott ajánlatára. A budai Szent-Erzsébet apáczarend és női kórház nevében, ennek főnöknője által tett azon ajánlatát, mely szerint saját szerzetházuk épületében — annak kibővítése folytán — rendelkezésre álló egy nagyobb és egy kisebb helyiségben a főváros hatósága által kijelölendő tizenöt (15) oly elszegényedett nőt, kik berendezés fejében egy ágyat és hozzávaló ágy- és fehérneműt, egy szekrényt magukkal hozni s ruházatukról önmaguk gondoskodni képesek és arra magukat kötelezik, felvenni és részükre lakást, fűtést, világítást és étkezést, betegségük esetén pedig saját kórházukban gyógyítást és ápolást nyújtani hajlandó, az esetben, ha a főváros ezért a nevezett ajánlatot tévő rendnek a felveendő nők után fejenkint és évenkint 180 frt azaz egyszáznyolczvan forint tartásdíjat fizet: a közjótékonysági, valamint a pénzügyi és gazdasági bizottmányoknak a fővárosi tanács által pártolólag előterjesztett egyértelmű javaslatai alapján a közgyűlés ezennel elfogadja. Megjegyeztetik azonban, hogy mig egyrészről a főváros a meghatározott számig tetszése szerinti mennyiségben helyezhet oda olyan szegény nőket, a kiket erre minősítettnek és érdemeseknek talál, addig másrészről a tartásdíj fizetését csupán fejenkint és az elhelyezés időtartamára teljesiti, magát az elhelyezést pedig bármikor beszüntetheti. A fent részletezett czólra megkívántató 2700 frt a különben is jelentékeny összeggel a községi alapból segélyezett és fentartott szegényházi alap terhére engedélyeztetik, még pedig az általános szegényügyi szükségleteknél, >a budai Szent-Erzsébet apáczarend és női kórház-intézetében elhelyezett szegény nők tartásdíjai* czímón újból nyitandó önálló főrovat alatti elszámolásra. A fedezet biztosítása czéljából ezen jelzett összeg a jövő évtől kezdve a fent emiitett rovat alatt évről-évre előirányoztatni rendeltetik. A folyó évben esetleg felmerülendő költségösszeg pedig, a szegényalapnál várható megtakarítások, illetve bevételi többletek terhére engedélyeztetik azzal, hogy a mennyiben ilyenek a megfelelő összegben tényleg nem eredményeztetnének, ä várható hiány fedezete iránt idejekorán más megfelelő javaslat lesz teendő. Jelen határozat felsőbb jóváhagyása czéljából a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztés intéztetni rendeltetik. !558. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 15.570/1891. II. sz. előterjesztése, az eskü-tér és Rudas-fürdő kőzött tervezett új dunai hid ügyében érkezett kereskedelemügyi ministeri leiratra. A közgyűlés ezen előterjesztést behatóan tárgyalván, a maga részéről is kívánatosnak tartja, hogy a dunai hidak szaporittassanak, még pedig akként, hogy egyfelől a közforgalom és kereskedelem érdekei kielégítést nyerjenek, másfelől azonban, hogy az emelendő új hidak a fővárosra nézve az árvízveszélyt ne fokozzák s azért lehetőleg pillérek nélkül építtessenek ki. Tekintettel a főváros fejlődési irányára, a közforgalom és közlekedés érdekeire, továbbá arra, hogy égető szükséget képez immár a lánczhidról elvont teherforgalom egy részét a főváros északi része felől déli irányban vezetni, tekintettel végül arra, hogy a belső körútnak, mely a nagy forgalmú sugárutakat felveszi, magába a Dunához való kitorkolásánál a vámházkörút végpontján, valamint a Duna jobbpartján a Sárosfürdő előtt a niveau-viszonyok a legkedvezőbbek arra