Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890
25. 1890. december 23. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1254
igazgatójának felügyelete alatt eszkőzlendő alkalmazhatása czéljából a nevezett közkórházban két helyiség — egy a férfi és egy a nőbetegek részére — rendeztetett be; kijelentettem, hogy a tanács kötelességének ismeri, nemcsak akkor, ha ezen gyógymód behozatala anyagi áldozatokat kivan, de minden körülmények között a t. közgyűlésnek jelentést tenni. A t. közgyűlés ezen válaszomat tudomásul vévén, ez alkalommal válaszomat csak abban foglalhatom össze, hogy a t. főorvos ur épen a főváros közegészsógi ügyének jól felfogott érdekében találta szükségesnek, hogy miután a Koch-féle gyógymód a legnagyobb óvatosságot igényli, ezen gyógymód alkalmazása csakis nyilvános helyen engedtessék meg, vagy a mennyiben ez kivihetetlen volna, a maga részéről megszorító intézkedéseket hoz javaslatba. A t. főorvos ezen javaslata hozzám, mint közegészségügyi hatósághoz intéztetett és én a kérdést oly fontosnak, oly országos érdekűnek tartottam, hogy magam érdemileg nem intézkedhetvén, azt a m. kir. belügyminister úrhoz terjesztettem fel, kérvén őt, hogy e tekintetben miheztartás végett utasitást adni kegyeskedjék. A belügyminister ur ezen felterjesztésemre küldött leiratában kijelentette, hogy a kérdéssel ő is foglalkozik és miután e tekintetben illetékes közegét, az orsz. közegészségi tanácsot kivánja meghallgatni, a t. főorvos előterjesztését is e fórumnak adta ki. így áll a dolog és a közegészségügyi bizottmány csak azért nem hallgattatott meg, mert ez ügyben nemcsak a főváros, hanem az egész országra kiterjedő intézkedésnek szüksége forogván fenn: arra az egyedül illetékes fórum a m. kir. belügyminister ur. Kérem az igen tisztelt közgyűlést, hogy ezen válaszomat tudomásul venni méltóztassék. Interpelláló bizottsági tag ur az adott választ tudomásul veszi, bár nem helyesli, hogy a szóban levő fontos kérdésben a főv. közegészségügyi bizottmány mellőztetett. A közgyűlés polgármester ur válaszát tudomásul veszi. Miről Kamermayer Károly polgármester ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !1254. Olvastatott a szavazatszedő küldöttség jelentése, az igazoló választmány 8 tagjának és a közigazgatási bizottságba 5 tagnak választása czéljából megejtett szavazás eredményéről, mely szerint beadatott összesen 127 érvényes szavazat, melyekből: I. Az igazoló választmányi tagságra: Harrer Pál . . • . 127 szavazatot Kokesch Sándor . 127 » Kollár Lajos . . . 126 » Köffinger Frigyes . . 126 » Dr. Morzsányi Károly . 127 » Németh Antal . . . 127 » Schweigar Márton . 127 » Dr. Wagner Géza . 127 » II. A közigazgatási bi zottsági tagságra: Dr. Ballagi Mór . . 126 » Cséry Lajos . . . . 125 » Dr. Gombár Tivadar 126 » Királyi Pál . . . . 127 » Popper Ármin . . . 127 » nyertek. A megejtett sza vazás eredményéhez képest elnöklő főpolgármester ur I. Az igazoló választmány tagjaiul: Harrer Pál, Kokesch Sándor, Kollár Lajos, Köffinger Frigyes,