Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890
25. 1890. december 23. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1255
6 Dr. Morzsányi Károly, Németh Antal, Schweiger Márton és Dr. Wagner Géza urakat, II. a közigazgatási bizottságba tagokul: Dr. Ballagi Mór, Csóry Lajos, Dr. Gombár Tivadar, Királyi Pál és Popper Ármin urakat törvényesen megválasztottaknak kijelenti. Ezzel kapcsolatban kijelenti a főpolgármester ur, hogy az 1872 : XXXVI. törvényczikk 31. §-ban gyökerező jogánál fogva az igazoló választmány elnökévé Mérő János fővárosi bizottsági tag urat, a választmány eddigi elnökét nevezi ki. Miről a főpolgármester ur, továbbá Mérő János fővárosi bizottsági tag ur s a megválasztott urak, valamint az igazoló választmány és a tanács, utóbbi a tárgyirat kapcsán jegyzőkönyvi kivonaton, a • fővárosi közigazgatási bizottság pedig átiratilag értesíttetnek. !1255. fárgyaltatott a bizottmány és a tanács 50.961/1890. VIII. számú etoterjesztése, a fővárosi javadalmi díjjegyzékekre vonatkozó belügyministeri leiratra. A közgyűlés a m. kir. belügyminister urnák f. évi október hó 31-én 66.800 szám alatt kelt leiratát, mely szerint a f. évi július hó 2-án 654. sz. alatt hozott közgyűlési határozattal 1891. évi ápril 1-től 1894. évi márczius 31-óig terjedő érvényességgel megállapított fővárosi javadalmi díjjegyzékek közül a főváros vámvonalain behozott, a vagy az azon belül termelt czikkek után fizetendő községi fogyasztási adóról, továbbá az állás és hely illetékekről, valamint a kikötési és rakhely díjakról szóló díjjegyzékeket a jelzett háromévi időtartamra jóváhagyta, mig a főváros területére vaspályán s az első cs. kir. szab. dunagőzhajózási társulat hajóin behozott, továbbá a főváros határában fekvő Dunapart egész hosszában vizijárműveken behozott, vagy a dunaparti teherpálya-udvarról s a fővárosi közraktárakból vizi járműveken elvitt s a partra kirakott szállítmányok után, végre a szárazvámoknál fizetendő kövezetvám díjakról szóló díjjegyzékek iránt a tárgyalások a kormány kebelében még folyamatban vannak, tudomásul veszi. Nemkülönben tudomásul veszi a közgyűlés a minister urnák ezen leiratában tett azon kijelentésót, hogy a fővárosi javadalmak jelenleg haszonbérlet utján értékesített részének a hivatkozott közgyűlési határozattal egyidejűleg felterjesztett szabályrendelet tervezet, alapján leendő házilag kezelését csak a végső esetben vagyis ha a megtartandó árverésnél legalább is a most járó bérösszeg elérhető nem lenne, tartja megengedhetőnek s a fővárost ezen javadalmak újbóli bérbeadásának megkísérlésére kötelezi. Minthogy pedig a magy. kir. belügyminister ur a tanácsnak ezen ügyben f. évi november 20-án 44.140. sz. alatt hozzá felterjesztett jelentésére deczember hó 12-én 86.554. sz. a. kelt leiratával kijelentette, hogy a III. számú javadalmi díjjegyzékben foglalt állás és helyilletékekkel s a kikötési ós rakhely díjakkal az ezen díjjegyzék alapján szedhető kövezetvámdíjaknak is az eddigi gyakorlathoz képest egy haszonbérlet alá vonását s azoknak újból haszonbérlet utján való értékesítése iránt az árverésnek szintén együtt kiírását ezúttal azon indokból nem tartja teljesíthetőnek, mert a kövezetvám-díjjegyzókek iránt a tárgyalások még folyamatban lóvén, azoknak a megállapított díjtételek szerint leendő jóváhagyása még bizonytalan, ennélfogva a közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány s a tanács egybehangzó javaslatához képest a belügyminister ur által már jóváhagyott állás- és helyilletókek s a kikötési és rakhelydíjakról szóló díjjegyzékek alapján szedendő díjak szedése jogának 1891. évi ápril 1-től 1894. évi már-