Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1889
14.1 1889. június 19. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 688
6 előzetesen kitüzetett s ezen kitűzés szintén közzététetett, s hogy végre sem a zárszámadás, sem a vagyonleltár ellen az adózók részéről észrevétel nem tétetett, — a közgyűlés a pénzügyi bizottmány javaslata alapján is, az 1888-iki zárszámadást és vagyonleltárt helyesen elkészültnek és rendben levőnek kijelenti s maga részéről ugy egészben, mint részleteiben elfogadja és a tanácsi jelentést tudomásul veszi, s ebből folyólag a zárszámadást ós vagyonleltárt felülvizsgálat ós jóváhagyás végett a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister úrhoz fölterjesztetni rendeli, utasitván a tanácsot, hogy a fővárosi ingatlanok új föl becslése, valamint az iránt is idejekorán intézkedjék, hogy a telekkönyvön kivüli ingatlanok, valamint általában a közhasználattól el nem vonható javak külön függelékben kimutattassanak, azon üres telkek pedig, melyek méreteik csekélységénél fogva önállóan nem használhatók, a segédleltárba sommásan átvitessenek. Miről a tanács jegyzőkönyvi kivonaton értesittetik. !688. Tárgyaltatott a pénzügyi-gazdasági bizottmány s a tanács előterjesztése, a 25 millió forintos kölcsön felvétele ügyében. Miután a folyó évi február hó 13-án és 14-én 187. szám alatt elhatározott 25 milliónyi új kölcsönre nézve az adó és bólyegmentesség az országgyűlés mindkét háza által immár megszavaztatott s e törvénynek szentesítése és kihirdetése a legrövidebb idő alatt bizton várható, jóllehet ezen kölcsön ügyében fenthivatkozott szám alatt a magyar királyi belügyminister úrhoz intézett feliratra ez ideig válasz nem érkezett, a közgyűlés időszerűnek, sőt szükségesnek tartja, miszerint ezen kölcsönből a magasabb kamatú kölcsönöknek tervezett convertálása, a 2 l A milliós függő adósság visszafizetése s az egyéb szükségletekre megkívántató kölcsönpénz-fedezet biztosítása, vagyis ezen 25 milliónyi kölcsönből eszközlendő első kibocsátásra nézve az intézkedések azonnal sürgősen megindittassanak, annyival is inkább, miután ez által a conversióból várható tetemes teherkönnyebbités a fővárosi pénztár javára már a jövő évre teljesen biztositható lesz, ennélfogva a közgyűlés helyeslőleg fogadja a bizottmány ós a tanács együttes előterjesztéseit, miszerint a 25 millió forintnyi kölcsönre az első kibocsájtás iránt az intézkedések megtétessenek, a felveendő kölcsön összegére Dézve elfogadja a tanács javaslatát s azt az eredeti tervezet szerinti 20 millió forintban állapítja meg, miután a conversión kivül ugy az általános csatornázás, mint a végleges vizmü és egyéb részben tárgyalás alatt levő, részben már elhatározott közművek létesítésére szükséges és mindenesetre a bizottmány által jelzett időnél hosszabb időre kiterjesztendő fedezetről kell okvetlen gondoskodni, ezen 20 millió forintban megállapított első kibocsájtásra nézve a főbb feltételek a javaslatok értelmében a következőkben állapittatnak meg: 1. A tervezett 25 milliónyi kölcsön egész összegére nézve egységes jellegű kölcsönnek nyilváníttatván, ebből első izben 20 millió forint vétetik fel, s ebből, a 3, 5 és 6 milliós kölcsönök convertáltatnak, a 2V» millió függő adósság visszafizettetik és a többi a fentjelzett közmunkák költségeinek fedezetére fordittatik, — magától értetvén, hogy a kibocsájtandó kölcsönre fentartatik - az 1889. évi február hó 13. és 14-én 187. kgy. szám alatt meghatározott azon kikötés, hogy ezen kölcsön 50 év alatt féléves részletekben fog törlesztetni, de az első tiz óv után joga lesz a fővárosnak nagyobb részletet, vagy az egészet is egyszerre visszafizetni. 2. A 20 millió kölcsön felvétele után egy év alatt, vagyis 1890. évben a főváros további kibocsájtást nem fog eszközölni. 3. A 20 millió kölcsön kötésére zárt írásbeli ajánlatok utján tartandó általános és nyilvános pályázat iratik ki, melynek megfelelő kihirdetéssel leendő közzététele iránt a tanács intézkedik. 4. A benyújtandó ajánlatokkal együtt a kölcsön névszerinti öszszege után számítandó 5% bánatpénzképen teendő le és az elfogadott ajánlat tulajdonosa köteles az elfogadásról nyert értesitóstől számítandó nyolcz nap alatt azt tiz százalókra kiegészíteni, mely összeg biz-