Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1889
8.1 1889. március 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 386 - 387
10 2. hogy előmozdítani kivánja a gyümölcstenyésztést is, azon határok között, mely között azt a főczél; a szőlőmüvelés megengedi, illetve feltételezi, a climaticus és talajviszonyok pedig lehetővé teszik; 3. a közgyűlés a phylloxera-bizottságnak azon jelentését, mely szerint a bizottság annak megállapithatására: a talajnak, illetve fekvésnek, mely amerikai szőlőfajok (illetve mely gyümölcsnemek ós fajok) felelnek meg, az illető területek talaj- s egyéb irányadó viszonyainak megvizsgálására s az eredményhez képest az amerikai szőlőcultura s a gyümölcstenyésztés tekintetében teendő intézkedések iránt concret javaslatok tételére kebeléből albizottságot küldött ki, tudomásul veszi s a tanácsnak ez irányban a phylloxera-bizottság javaslatai alapján teeadő intézkedését, illetve a további elhatározásokra nézve előterjesztését elvárja; végre 4. ezennel elhatározza a közgyűlés a kiválóbb budai s esetleg egyéb, a budai szőlőterületeken mivelósre alkalmas kiválóbb (európai), a tanács által kijelölendő szőlőfajoknak a jövő számára megmentése érdekében ezeknek homokos talajba elültetését s e czélra a rákoskeresztúri dűlőben fekvő, a mérnöki hivatal által készített mellékelt térrajzon feltüntetett, 733 holdnyi, immunus talajjal bíróknak constatált (és majdan esetleg egészben szőlőmivelésre fordítandó) fővárosi földekből a phylloxera-bizottság által kijelölt s a mellékelt mérnöki hivatali térrajzon feltüntetett 76 holdnak igénybe vételét akként, hogy abból mindenekelőtt 20 hold, a haszonbérlettől kivonás mellett, ezen szőlőfajokkaí az ügy sürgősségénél fogva lehetőleg már ez évi tavaszszal beoltettessék s utasítja a tanácsot, hogy az elültetés iránt intézkedjék s az erre szükséges, mintegy 8,400 frtnyi költség fedezetének utólagos kijelölése iránt a tárgyalásokat indítsa meg s ezek eredményét terjeszsze elő. !386. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 17,167/1888. számú előterjesztése, az > erdélyi kőolaj finomító gyár* részvénytársaságnak kövezetvám visszatérítése iránt beadott kérvényére. A közgyűlés a pénzügyi-gazdasági bizottmán} r és a tanács egybehangzó javaslata alapján megengedi, hogy az erdélyi kőolajfinomitó gyár részvénytársaságnak brassói kőolajfinomitó gyáraiból Budapestre szállított s itt a magyar királyi államvasutak ferenczvárosi rendező pályaudvarán levő, a fiumei kőolajfinomitó gyár részvénytársaságnak átengedett raktártelepen számára berendezett külön tartályban elhelyezett kőolajból a főváros területén kivül fekvő területre, vagy a fővárosi közraktárakba szabályszerűen reexpediált részmennyiségek után szedett kövezetvám ugyanazon feltételek mellett visszatérittessék, a mely feltételek a fiumei kőolajfinomitó gyár részvénytársasággal szemben az 1886. évi július hó 7-én 666. szám alatt kelt s az 1887. évi január hó 12-én 35. szám alatt módosított közgyűlési határozattal megállapittattak; megengedi továbbá a közgyűlés, hogy a magyar királyi államvasutak ferenczvárosi állomása által eszközlendő kövezetvám visszatérítés az 1889. évi április hó 15 tői kezdve reexpediált mennyiségek után foganatosittassék. Folyamodó részvénytársaság azon kórelme, hogy a február, márczius, április és május hónapokban érkezni szokott kőolaj mennyiségekre nézve a visszatérítési határidő a három havi határidőn túl meghosszabbíttassák, vagyis hogy a kövezetvám azon kőolajmennyiségek után is visszatérittessék, a melyek a szabályszerű három havi határidőn túl, de legfeljebb érkezésüktől számított hat hónapon belül szállíttatnak el a vidékre, az érvényben levő javadalmi díjjegyzék határozmányába ütközvén : ezen kérelem teljesíthető nem volt. Miről a tanács tárgyiraton értesíttetik. !387. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 9,124/1889. számú előterjesztése, a közvágóhidi és mar ha vásártéri tűzoltóság létszámának szaporítása ügyében. A fővárosi marhavásártér kibővítése s ugyanott faszerkezetű istállók létesítése folytán a közvágóhidi és marhavásártéri tüzőrségnek