Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1879

24.1 1879. december 6-án és 9-én folytatólagosan tartott rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 773. A főpolgármester esküje és beszéde

303 méltó fővárosa legyen; hogy minden magasztos eszméért oly hőn lángoló polgárai, kitartó fáradalmaik jutalmául a megelégedés és jólét gyümölcseit élvezhessék és hogy főpolgármesterünk iránti őszinte ragaszkodásunk nyilvánítása alkalmával velem együtt még több ízben kiálthassák, hogy Ráth Károly a haza és főváros javára sokáig éljen. /: Zajos éljenzés :/" Ezen üdvözlet után Ráth Károly főpolgármester úr a következő beszédet tartotta: "Az első szó, melyet a hivatalos eskü letétele után és isméti megválaszttatásom folytán a tisztelt közgyűléshez intéznem kell, a mélyen érzett hála, és az őszinte köszönet szava. Hálát és köszönetet kell mondanom azon kettős kitüntetésért, melyben egyrészt Felséges Urunk Királyunknak legkegyelmesebb kijelölése, másrészt mélyen tisztelt polgártársaimnak legbecsesebb bizalma által ismételve részesíttettem. És e kettős kitüntetés kétszeresen megtisztelő reám nézve nemcsak az állás kivételes fontosságánál, s díszénél fogva, hanem főleg azért is, mivel e kitüntetésben a közbizalomnak ritka nyilvánulása mellett ismételve vagyok szerencsés részesülni. /: Éljenzés :/ Az alkotmányos élet legboldogítóbb élvezete, a polgári jutalmak, s polgári elismerések legszebbike: bírni polgártársainak bizalmát, tiszteletét és szeretetét. Ily jutalomban, ily ritka kitüntetésben részesített engem a tisztelt közgyűlés ismételve, midőn a főpolgármesteri díszes állásra újból megválasztani, s ekképp a főváros élére engem ismét állítani kegyeskedett. Meghajolva Önöknek parancsa előtt, érzem e kitüntetés, e megtiszteltetés nagyságát; és ha van valaki, ki azt egész mivoltában méltányolni tudja s ki azt keble mélyében is hálásan átérezni képes, úgy az én vagyok, ki e részben, e téren az elsőbbséget senkinek sem engedem át Hazafias készséggel s örömmel fogadom el azon díszes, s fontos állást, melyet polgártársaim szíves bizalma ismételve reám ruházni jónak látott, elfogadom, nem a fény, nem a hatalom csábjai miatt, hanem kötelességérzetnél fogva, azon kötelességnél fogva: szolgálni tovább a közügyet, s közérdeket, és nem hátrálni meg akkor, midőn hazán, s szülővárosom iránti kötelesség szólít. Ami jövendőbeli működésemet s annak irányát illeti, e részben, tekintettel a főpolgármesteri állás kivételes fontosságára, a tisztelt közgyűlés - tán más viszonyok között - méltán elváratná, hogy ez alkalommal már eleve, és részletesebben nyilatkozzam. Élet-pályám e fővárosban folyt le, a t. közgyűlés s polgártársaim ismerik egész múltamat, ismerik elveimet és számosabban vannak e nagyrabecsült testületben, kikkel a hazafiúi és polgári kötelességek terén évek hosszú során át vállvetve működtem; de legilletékesebb tájékozást nyújt e tekintetben azon imént lefolyt hat évi időszak, melyet ugyanezen állásban eltölteni szerencsém volt, és ha ezek mellett éppen újabbi megválasztatásomat annak tényleges bizonyítékául tekintenem szabad, hogy ezen hat év alatti működésem a t. thatósági közgyűlés és polgártársaim helyeslésével találkozott, úgy tán nem csalatkozom azon reményemben, hogy a t. közgyűlés az előbb érintett kötelesség alól engem ezúttal felmenteni kegyes leend. Egyet azonban nem mulaszthatok el itt a t. közgyűlés színe előtt ismételve és ünnepélyesen, a férfias elhatározás őszinte szavával kijelenteni, és ez az: hogy a törvény által körvonalazott hatáskörömön belül, állásom minden teendőit csak a főváros javára s felvirágoztatására fogom szentelni; pontos, erélyes, s lelkiismeretes ellenőre leszen a törvényhatósági közigazgatásnak minden irányban, és mint elnöke a törvényhatóságnak, a rendet, részrehaj latlanságot, és a szigorú pártatlanságot tartandom ezentúl is legszentebb kötelességemnek, mert hisz éppen a rend, a részrehaj latlanság és pártatlanság kölcsönzik az elnöki széknek azon tekintélyt s díszt, melyre szükséges van, hogy fontos és magasztos hivatásának megfeleljen. /: Éljenzés :/ Tiszteletben fogom tartani a mélyen t. törvényhatósági bizottság, nemkülönben tisztviselő társaim jogkörét, de egyúttal fenntartandom a főpolgármesteri állásnak törvény által kijelölt jogkörét is, nem azért, hogy a főváros önkormányzati, s törvényhatósági jogait

Next

/
Thumbnails
Contents