Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1879
24.1 1879. december 6-án és 9-én folytatólagosan tartott rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 773. A főpolgármester esküje és beszéde
304 megcsonkítsam, vagy bármily irányban megsértsem, vagy a közigazgatás rendszeres menetét nehezítsem, hanem inkább, hogy tisztelve a törvényt, s fenntartva minden irányban a törvény tiszteletét, a fővárosi közigazgatás érdekeit az állami közigazgatás érdekeivel, melyekre őrködni szintén kötelességem összhangzásban fenntartsam. Általában két fő szempont az, mely engemet a reám ruházott díszes állás nehéz kötelességeinek betöltésénél ezentúl is vezérelni fog, és ez: fővárosunk jóléte és polgártársaimnak bizalma; mindkettő szent előttem, mindkettő előtt tisztelettel leborulok. És e két szemponthoz csatlakozik még a Felséges Trón, és a haza iránti tántoríthatlan hűség s kötelesség érzete; melyek összhangzatosan kijelölik azon irányt, melyet követnem, azon utat, melyen haladnom kell, haladnom lehet. Minden törekvésem oda lesz irányozva, hogy a reám ruházott állás kötelmeinek s a bennem helyezett felette megtisztelő közbizalomnak megfelelhessek, azonban, hogy ez sikerüljön, szükségem van ezentúl is a m. t. törvényhatósági közgyűlés kegyes támogatására, szükségem van a m. t. tisztviselői kar szíves s buzgalmas közreműködésére, és legyen szabad ezen kegyes támogatást, ezen szíves közreműködést ez alkalommal ismételve s egész tisztelettel kikérnem. Adja a Mindenható, hogy törvényhatósági működésünket ezentúl is áldás kísérje, adja a Mindenható, hogy a polgári egyetértés, a testvériség szelleme s a tiszta önzetlen hazafiság érzete szállja meg kebleinket, adja a Mindenható, hogy a particularismus mellék, s aprólékos érdekei soha erőt ne vegyenek rajtunk, ne vezéreljék eljárásunkat, ne tántorítsanak el a törvény s igazság és a valódi közérdek helyes útjáról; adja Isten, hogy ez így legyen; mert csakis így lesz lehetséges sikeresen megfelelni azon szent kötelességeknek, melyek minket, mint honpolgárokat a haza s mint a fővárosnak fiait s polgárait, a főváros irányában megilletnek. Ez érzelmekkel foglalom el Budapest főváros díszes főpolgármesteri székét, és magamat a mélyen t. törvényhatósági közgyűlés kegyeibe, s szívességébe ajánlom." /: Élénk, hosszas éljenzés :/ Ráth Károly főpolgármester úr elfoglalván az elnöki széket, felhívja a közgyűlés figyelmét a napirend utolsó tárgyára s tekintettel arra, miszerint a törvény azt rendeli, hogy a közgyűlés a megválasztott főpolgármester elnöklete alatt tegye meg azon intézkedéseket, melyek a tisztújítás végrehajtására szükségesek s a közigazgatás érdekében is kívánatos, hogy a törvény szerint tisztújítás folytán választás alá eső állomások mielőbb betöltessenek, indítványozza, miszerint mindenek előtt a kijelölő választmány három tagja még az ülés folyamában megválasztassanak, nevezetesen ezúttal a szavazatok délutáni két óráig beadatván, délután 5 órakor folytatólag közgyűlés tartassák, mely alkalommal a szavazat eredménye kihirdettetni fog és maga részéről is a másik három tagot kinevezni és ezt a közgyűlésnek bejelenteni fogja s ennek alapján a kijelölő választmány megalakulván, működését azonnal megkezdheti és a tisztújítási választások folytatólag éspedig a polgármesteri, két alpolgármesteri és árvaszéki elnöki állomásokra már jövő kedden, vagyis 9-én és azután, a többi állomásokra a közgyűlés óhajtásához képest következő napokon fognak megtartathatni. [HatározatJEzen elnöki indítványt a kijelölő választmány három tagjának megválasztására és az eredmény kihirdetésére nézve a közgyűlés elfogadván, Királyi Pál biz. tag indítványa folytán a további tisztújítási teendőkre nézve abban állapodott meg, miszerint a választás a polgármesteri, két alpolgármesteri és árvaszéki elnök állomásokra kedden, azaz e hó 9-én, a tanácsnoki állomásokra pedig szombaton, azaz e hó 13-án éspedig mindenkor délután 3 órakor tartandó közgyűlésen fog megejtetni. Ennek határozatként történt kijelentése után elnök úr az ülést bezárván, megkezdetett a szavazatok beadása.