Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1876

23. 1876. augusztus 21-én tartott rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 527. Jegyzőkönyvhitelesítés és Staffenberger István bizottsági tag ünnepélyes köszöntése közéleti működésének 50. évfordulója alkalmából

186 érintve legyen ünnepeltünknek e csapás napjai alatt és utáni magatartása, azon elszánt bátorság, erély és kitartás, melyet a vész tartama alatt a fenyegetettek megmentése, a menekülteknek ellátása, sőt magának a városnak élelmezése körül mint vezető és mint cselekvő kifejtett; és később - a vész elvonulta után - a jelentkezett nyomor enyhítése, az ejtett sebek begyógyítása, s az igénybe vett segély gyors kiszolgáltatása által tanúsított. Rokonság, ismeretség, befolyás, kérés mind-mind felhasználtattak a szenvedett károk pótlására, a város szomorú külsejének lehető kiszépítésére, a szerencsétlenek sorsának javítására, s ezen buzgalmat a százas testület annyira méltányolta, hogy ugyanazon évben megválasztotta őt szónokának, vagyis a tanács körében képviselőjének. Szerény megtiszteltetés, de akkor igen fontos a város közigazgatási ügyeinek sokban kezdetleges állapotát tekintve. Ünnepelt veteránunk a közbizalom nyújtotta új hivatalt a közbizalom által folyton támogatva igyekezett a közönség hasznára érvényesíteni. A tárgy érdemének rövidsége nélkül mellőzhetem a napi teendők sorában felmerült egyes mozzanatokat, melyek pedig az ötven éves közpályának nem egy olyan nyugpontját képezik, melyeknél az elfogulatlan szemlész elégtétellel állapodhatik meg, s csakis törekvéseinek két irányára akarok mutatni, melyekben az egyszerű polgárból, a bizalom igénytelen választottjából mintegy észrevétlenül magasodik ki az emberbarát, kinek érdemei előtt kortársai meghajolnak s kinek emlékezetét kegyelettel őrzendik meg az utódok. Elővette korábbi eszméjét, hozzáfogott annak valósításához átgondoltan, tervszerűen. A város akkori alárendelt közjogi helyzetében a haladás és jólét előmozdítását célzó törekvéseket kevésbé mint közönség s inkább jó polgárainak egyéni közreműködésével segítheté elé. Ezekhez fordult tehát a százas kültanács tettsóvár szónoka. Egy lelkes főúr, Pest város lakosa, gróf Festetich első volt, ki az árvaház létesülésének alapját biztosítá, midőn azon telkét, melyen a Josephinum áll, Pest városi egész árvák menhelye számára örökre átengedé. Mások a nemes példát követve azon tőkét hozták össze, melynek évi kamatai az intézet fenntartására szükségeltettek. A város két ily tényezőnek birtokában az épület felemelését eszközlé mai alakjában, s így a buzgó emberbarát Staffenberger István megérte, hogy törekvéseinek egyik fő célja, a pesti árvák intézete 1843. március 19-én tizenkét árva létszámmal megnyittathatott, s felejthetetlen emlékű József nádorunk nevéről kinek pártfogó aegise alatt jött létre - „Josephinum" nevezet alatt az életnek átadatott. Staffenberger István azonban érezte, hogy nagy Széchenyink mondata: „Magyarország lesz!" még inkább Pest városra alkalmazható; a folyton szaporodó népesség számával semmi arányba sem hozható az intézetnek megnyitáskori csekély létszáma; ezt emelni a feladat, mit ismét azáltal vélt elérhetni, ha az árvaintézet iránti érdeklődését szélesebb körben is felkelteni, sőt azt általánosítani sikerül. És itt találjuk őt tulajdonképpen azon téren, melyen az „árvák atyja" címét érdemelte ki. Leszámítva a távollét, a hivatal s tán a gyengélkedés bajai által lefoglalt időt, elmondhatjuk, hogy a megnyitás napjától minden nap kigyalogolt árvái közé; gondoskodott ruházatukról, élelmezésükről, elhelyezésükről; felügyelt ápolásukra, nevelésükre; tanulmányozta szellemi képességeiket, lelki hajlamaikat, hogy ezek szerint alkalmaztathassanak vagy tovább képeztethessenek; e mellett felhasznált minden megengedett módot és alkalmat, hogy egyes tehetősök jóindulata az intézet pénzalapjáról is megemlékezzék. És ezt tette Staffenberger szünetelés nélkül akkor is, midőn az önkényuralom a várost autonómiájából megfosztván, ő is a többi képviselőkkel a városházából kizáratott; és tette oly kitartással, mely csüggedést nem ismert, s hozzá azon józan takarékossággal, mely amaz intézetünk egész belső háztartását, mint mintaszerűt állítja elő.