Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1876

23. 1876. augusztus 21-én tartott rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 527. Jegyzőkönyvhitelesítés és Staffenberger István bizottsági tag ünnepélyes köszöntése közéleti működésének 50. évfordulója alkalmából

187 Ez és ezekhez hasonló folytonos munka és virrasztás következése lett a bizalom, mely árvaintézetünk iránt a közönség legtöbb rétegében nyilatkozni kezdett s tette lehetségessé, hogy ma, midőn a jeles polgár félszázados foglalkozásának évfordulóját ünnepeljük, árvaintézetünk növendékeinek létszáma az eredeti tizenkettőről ötvenre emeltethetett. A kültanács buzgó szónoka egyébiránt ugyanaz időben nem maradt adós hivatalos missiója egyéb feladatai iránt sem. Ezek közt is rövidség okáért csak egyre akarok mutatni, hogy jelezzem a fennebb érintett működési fő irányok másodikát. Sokat szenvedett városunk a gyakori s tömeges katona beszállásolások által. A százas kültanács szónoka a városra nézve jótéteménynek tartá, ha egy városi laktanya építése által a polgárság e tehertől egyszer mindenkorra megmentetnék. Ezen nézetét osztá az egész kültanács, szükségét elismerte a tanács, s jóváhagyta a tervet a Helytartótanács is, s így megértük, hogy a Ferencváros apró házikói közt, az Üllői úton felemelkedett az épületóriás, a városi katonai laktanya, mely mellett midőn az árvák atyja árváinak látogatása végett reggelenkint elhaladt, lehetetlen volt nem gondolnia: „sic vos non vobis" - van nagy katonai laktanyánk, de van katonabeszállásolásunk is. Egy kis anachronismusa ez az időnek, melyet kiegyenlíteni korunk feladata, midőn aztán az elődök műve a város lakosaira nézve egész jótékonyságában fog éreztetni. Csak legfőbb vonásaiban ecseteltem ünnepelt veteránunknak a félszázados közpályán kifejtett tevékenységét; a részletek magán tudomását képezik közel környezetének, s ezek által majd anyagát a hagyománynak. Azon majdnem túlszerénység, s a feltűnni vágyásnak még látszatától is idegenkedő egyszerűség, mely jeles polgártársunknak vele született sajátja, félszázados közéletének kiterjedtebb, s a benső motívumokat is felölelő rajzát adni alig teszik lehetségessé, de így is, elfogulatlanul tekintve a röviden felsoroltakat, túl elég indokot szolgáltattak azok arra, hogy a nemesen érző, s férfiasan cselekvő agg polgárt közpályájának ötvenedik évfordulóján a tisztelet, szeretet és elismerés kiválóbb nyilatkozásaival tüntessék ki többen polgártársai közöl, kik is az élőnek Vastagh György jeles festesz által készített hű képmását szerezvén meg, azt a tisztelet és elismerés emlékéül a főváros közönségének ajánlák fel, s a ti. közgyűlés szíves határozata folytán e Városházában fog megőriztetni. A festményt, mint tiszteletünk és elismerésünk jelképét, tisztelettel bemutatom!" (Ezzel az arckép lelepleztetik) „Az elmondottak után szabad legyen azon óhajtást kifejezni, hogy ünnepelt polgártársunk, Staffenberger István még igen sokáig díszesítse választottjaink sorát, hogy lélekben gyönyörködve tapasztalja, miként azon főváros, melynek polgárai sorában ily áldozatkész, emberszerető s kötelességüknek élő hazafiak foglalnak helyet, kik tisztelik a munkát, hódolnak a valódi érdemnek, kik a hármas feladatnak: fedezni a múlt hiányait, eleget tenni a jelennek, gyűjteni a jövő számára, becsülettel igyekeznek megfelelni; azon főváros, mondom, örök hivatással bír, hogy legyen erős, gazdag, virágzó, dicső; legyen szép és nagy; mindig hőn verő szíve a magyarok hazájának, ápolója, védője a magyar műveltségnek, s boldog megelégedés tanyája minden lakosának." A köztetszéssel fogadott és közben-közben számos helyesléssel megszakasztott beszéd, s a nagy számmal egybegyűlt közgyűlés szűnni nem akaró éljenzése után Havas Ignác bizottsági tag szót kér s indítványozza, miszerint ezen ünnepi beszéd, mely köztiszteletben és szeretetben álló Staffenberger Istvánnak e város közügyei körül egy félszázadon át tanúsított számos érdemeit oly kitűnően tartalmazza, egész terjedelmében törvényhatósági jegyzőkönyvünkbe beigtattassék, mint oly tény, mely a valódi polgári