Gépészmérnöki Kar jegyzőkönyvei, 1957-1959
1958-06-20 (273-287)
10 Rudnay prof. Lettner prof. Reuss prof. Fickert docens javaslatával egyetért és véleménye szerint a gazdasági mérnöknek a politechnikai oktatást teljes egészében ismernie kell. Vitába száll Lettner profesz- szorral, mert véleménye szerint olyan oktatás, melyet ő javasol már folyik a Közgazdasági Egyetem Ipari szakén, tehát ezt az oktatást a gépészkar keretébe kellene beilleszteni. köszöni Rudnay professzor hozzászólását, ugyanis éppen az ő érveit erősítette meg. Ő is azt akarta kihangsúlyozni, hogy csak politechnikailag képzett, illetve egyetemet végzett mérnökök, akik magukban tehetséget és ambiciőt éreznek, vehessenek részt egy ilyen u.n. "továbbképzés"-en. is Lettner professzor véleményével ért egyet. Ugyanis meggyőződése, hogy a gépészmérnök tevékenysége elsősorban gazdasági. De először kapjon egy lezárt komplett képzést és csak azután menjen erre a továbbképzésre. Kétségtelen, hogy a gazdasági műszaki vezetőknek az ilyen képzettségű emberekből kell kikerülni. ügy pár megjegyzést tesz a táblázatra. - Kifejti, hogy rendkívül fontosnak tartja a tantervben a gazdaságossági kalkuláció élőtérbehelyezését. Felveti azonban, hogy nem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen nagyarányú terv létesítéséhez feltétlenül szükséges a műegyetem kapacitásának a növelése is. nem vitás, hogy ilyen oktatásra szükség van. De figyelembe kell venni, hogy Magyarország kis ország és ne akarjuk se a nagy Szovjetuniót, se a németeket leutánozni. Az oktatást nem szabad - véleménye szerint - a hazai viszonyok miatt kiszélesíteni, mert ehhez nincsenek meg az előfeltételek. Elvileg helyesnek tartja, hogy a lezárt mérnökképzést egy ilyen oktatással kiegészítsék. Az a javaslata, hogy bizzák meg Fáth docenst, dolgozza ki részleteiben ennek az oktatásnak a programját. teljes egészében osztja Lettner professzor felfogáRázső prof