M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Osztály jegyzőkönyvei, 1916-1924

1917. június 19. (38-48)

szünetel A jövőben sem várható ez állaptot javulása, sőt a már kész középiskolai tanterv szerint : a mértani rajz meg fog szűnni, a rajzórák száma csökkenni fog, illetőleg a felsőbb osz­tályokban e tárgy osak facultative fog tanittatni és a többi szak­mával egyenrangulag nem lesz osztályozható /: az elégtelen osztály- zat nem vonja maga után az osztályismétlését •/ így tehát semmiképen nem számithatunk arra, hogy a rajzkészültségnek a műegyetemi oktatás keretéből kieső részét, a középiskola fogná megadni. Arra a körülményre sem, amely a mű­egyetemi oktatás reformjavaslatának előterjesztésnél szóba és a jegyzőkönyvbe is belekerültt,i. úgy mint egykor az ábrázoló mérS tanból,-az elemek előadására - a rajzból is különórák tartassanak - melyeknek látogatása ajánlhatnék az ily irányban hiányos elő­képzettségű hallgatóknak. Ez ma,a hallgatóságnak rendkívüli el­foglaltsága miatt,nem ajánlható módozattá vált. Ép oly kevéssé számithatunk az otthoni vagy az órá­kon kivüli gyakorlatokra, mert eltekintve attól a korlátozástól mely úgy a rajzra, mint a constructiv rajzra annak idején kimon- datott, hogy t.i. ilynemű gyakorlatokkal a hallgatóságot terhelni nem szabad, e rajzgyakorlatok eredménye, ha ugyan arra a hallgatók időt tudnának szakítani, nagyon kétes értékű lenne. c így tehát a műegyetemi rajzoktatás eredményét.,nemosak az előképzettség fokának újabb és újabb hanyatlása fenyegeti ,de az óraredukcióval hátrányok fokozódása/és annak következtében, hogy a rajzórák egyetlen félévre comprimáltatnak, holott ez a tárgy kevésbé tűri meg az ilyen összesítést, mint az elméleti tárgyak bármelyike. Végül fel kell vetnem azt a kérdést, váljon ez a csekély rajzbeli képzettség nyerhet-e folytatást és kiegészítést c a szakrajzolásban, illetőleg a rajztudás és az általa megszerez- hető plasztikus gondolkodás oly fokát érhették-e el hallgatóink, hogy a szakrajzot sikerrel megkezdhessék ? Legyen szabad erre a C ” c kérdésre Riedlernek a kitűnő gépésztanárnak, a műszaki oktatás

Next

/
Thumbnails
Contents