M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Osztály jegyzőkönyvei, 1916-1924
1917. június 19. (38-48)
csak az alsóbb évfolyamok általános szakmáinak rövidebb óraszámra szorításával válik lehetségessé . S csak természetes, hogy elsősorban a rajz , melyet évtizedek óta senkisem képviselt a szakosztályokban, esett a reductió áldozatául. Előbb az órák 1/3 résszel csökkentettek, majd az egyik szakosztályból épen a tanszék üresedés alkalmával, az teljesen töröltetett anélkül, hogy erről a c helyettes tanár hivatalosan értesítést vett, vagy vele a törlés oka közöltetett volna. A gépészmérnöki szakosztályban a következő 1917/18 tanévre, a reformban célbavett redukció megvalósitasára kerülvén a sor, kötelességszerüen a tanitás érdekében kérnem kellett a rajzóráknak nem a két félévre 6,2, hanem 4-4 óránként való elosztását , mely elosztás a mérnöki osztályban el is fogadtatott» Méltóságodnak közlése révén újabban értesülök, hogy nemcsak a kedvezőtlennek itélt 6,2 órás elosztás nem maradt fenn, de a rajzórák egy félévre oanpximáItattak. hegyen szabad már a redukció következtében is súlyosan érintett szakmám szempontjából ennek a tanitás eredményét szinte megsemmisítő intézkedésnek, nemcsak rajzi szakmára, de a műszaki oktatásra nézve is hátrányos voltat röviden kifejtenem. Előzményül bátor vagyok arra a körülményre emlékeztetni , hogy a műegyetemi tanterv reformja alkalmával, midőn tudomásunkra hozatott, hogy a rajzórák /: az I.éves mérnök és gépészmérnök hallgatóké ;/ 1/3 résszel redukáItatnak, Rausoher tanárral együtt kijelentettük, hogy ily Óraszám mellett az ok__________..._______________________________— — — . —. — — — —«■. . w t atás eredményéért felelősséget nem vállalunk^ hallgatóságnak azon nagy tömegével szemben, mely a középsikolaból semminemű vagy igen gyenge rajzkészültséggel lép a műegyetemire» Miután tisztán formailag véve az előképzettség kérdését, a gymnásiumból jövő hallgatók vannak számbeli túlsúlyban, tehát a fenti kijelentés a műegyetemi hallgatók legnagyobb részére vonatkozik. A helyzet ma, az óráknak egy félévre való oomprimá- lása folytán tetemesen rosszabbodván, igy a fenti kijelentés