Magyar Királyi József-műegyetem vegyészeti és egyetemes osztályának ülései, 1904-1914

1910-03-03. 2. ülés

Tisztelt Vegyészmérnöki Szakosztály és Egyetemes Osztály!

Pár évvel ezelőtt a szakosztályban indítványoztam, hogy Dr. Huszár Vilmost, a kir. József-müegyetemen a franczia, illetőleg román nyelvek irodalomtörténetének magántanárát ajánlja a műegyetem tanácsának a nyilvános rendkívüli tanári czímmel való kitüntetésre.

Tekintve, hogy szakosztályunkban csak a magyar irodalomnak van képviselője, nem akart indítványom tárgyalásába belebocsátkozni és felette napirendre tért.

Akkor is az volt, ma is az a felfogásom, hogy indítványom helyén való volt. Mert ha a műegyetemi tanács minden tagjának joga van bárkinek tudományos, művészi vagy bármiféle munkálkodását figyelemmel kisérni, munkálkodásának becsét mérlegelni: még inkább joga, sőt kötelessége a műegyetem kötelékébe tartozó bármelyik tagjának szakbeli tevékenységét megbírálni. Ha pedig bírálatának alapján arra a következtetésre jut, hogy a műegyetemi tanítótestületnek bármelyik tagja, azonkívül, hogy kötelességét teljesíti, a tudományosság ügyét is becsületesen szolgálja: akkor helyesen cselekszik, ha az illetékes hatóság figyelmét erre a jelenségre ráirányítja és közreműködik, hogy az ilyen munkás igyekezetét az elismerés megsokszorozza, mert a siker nyomában járó dicsőségből átháramlik valamelyes rész magára az intézményre is.

Csak az igazság indított, hogy már a múlt alkalommal Dr. Huszár Vilmos érdekében szót emeljek. Tény, hogy az a munkája, a melyben a spanyol színház hatását Corneillere kimutatta, nem volt tartalmatlan szószaporítás, különben olyan előkelő iró mint Brunetiére, nem foglalkozott volna vele a „Revue des deux Mondes“-ban 28 oldalon s nem végezte volna bírálatát e szavakkal: „Ezek után nem merném kimondani, hogy a spanyolokra, vagy reánk nézve hízelgőbb avagy lealázóbb, hogy ezt a könyvet magyar embernek köszönhetjük.“ Az Académie frangaise pedig, bizonyára nem személyes rokonszenvből, hanem tárgyilagos okokból tüntette ki Dr. Huszár müvét a Sainton-féle alapból 500 frankkal.

Azóta Dr. Huszár Vilmos nem pihent, hanem tovább kutatott és megírta másik müvét, melyben a spanyol dráma hatását Moliérere fejtegeti. Nem kis tehetség és tudományos készültség szükséges ahhoz, hogy valaki két ilyen kiváló Íróról merjen kritikai munkát Írni és munkáival babért arasson. Ha azokat a nyilatkozatokat, a melyeket Dr. Huszár utóbbi müvéről a „Revue des deux Mondes“-ban, valamint a „Mercure de France“-ban olvashatunk, okunk volna kétséggel fogadni is, azt már még az anyagiakban