Magyar Királyi József-műegyetem vegyészeti és egyetemes osztályának ülései, 1904-1914
1910-03-03. 2. ülés
bővelkedő Académie frangaiseról sem tehetjük fel, hogy azért a munkáért, a mely Moliére nagyságának éppen nem tömjénez, a Bordin-féle alapból azért szavazott meg 500 frankot, mert ennek az összegnek elhelyezésére jobb helyet nem talált. Míg egyrészről Dr. Huszár Vilmos tagadhatatlanul érdemesen szolgálta az egyetemes irodalmat, hiszen ezért választotta meg a Spanyol kir. Akadémia levelező tagjának, másrészről jó szolgálatokat tett ő a magyar közművelődés ügyének is azzal, hogy a „Revue de Hongrie“ felelős szerkesztését elvállalta. A magyar közművelődés ügyét sokféleképpen lehet szolgálni, de ezek között nem legutolsó a művelt külföldön ellensúlyozni azokat a rosszindulatú értesítéseket, a melyeket ellenségeink rólunk küldenek. A „Revue de Hongrie“ sikereinek elég jó mértéke, hogy e folyóiratban nemcsak legkiválóbb politikusaink és Íróink dolgoznak, hanem fölkeresik közleményeikkel olyan emberek is, mint Anatole France, Faguet, Painlevé, Léon Bourgeois stb. Mindezekből pedig következtetem, hogy ha Dr. Huszár Vilmos, mint műegyetemi magántanár, mint tudományos munkás és mint a magyar kulturmozgalmak egyik érdemes tényezője megtette a múltban és megteszi a jelenben is kötelességét: akkor a szakosztálynak méltóságát nem sérti ha érdemeit elismeri és a rendelkezésére álló eszközt és módot fel is, használja, hogy ezt kifejezze. Ebből a czélból indítványozom: méltóztassék a műegyetemi tanács legközelebbi ülésén javasolni, hogy a Tanács Dr. Huszár Vilmost terjessze fel a műegyetemi nyilvános rendkívüli tanári czímmel való kitüntetésre. Kelt Budapesten, 1910. február hó 25. Dr. llosvay Lajos s. k. az ált. chemia nyilvános r. tanára. Ezt az indítványt a szakosztály magáévá tette. 10. 3. — A Pesti Lloyd-társulat nyomdája.