Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1987-1988

1987. november 9., 4. rektori tanácsülés

2. Melléklet Javaslat а ВНЕ kollégiumainak gazdálkodási rendjére Előzmények Az egyetem kollégiumainak felügyeletével és gazdálkodásával az elmúlt években több Egyetemi és Rektori Tanács ülés is foglalko­zott: 1985. december 16. Egyetemi Tanács 1986. december 22. Egyetemi Tanács 1987. február 16. Rektori és SZB. együttes ülés Ezen fórumok közös jellemzője volt, hogy a nevelési tevékenység kari felügyeletének növelése mellett a kollégiumi gazdálkodásban is a kari irányítást rögzítette a Jóléti Osztály korábbi funkciói helyett. Az egyetemi gazdálkodás - egyébként ésszerű - decentralizálásának végrehajtása a kollégiumok vonatkozásában többször is elnapolásra került. A felmerült problémák áttekintésére az oktatási rektorhe­lyettestől - a gazdasági-műszaki főigazgatóval egyetértésben - je­len munkabizottság kapott megbízást. A bizottság megvizsgálta a kollégiumok működtetésének és gazdál­kodásának sajátosságait, és ezek figyelembevételével javaslatot tesz az elkövetkező évek célszerű gazdálkodására, illetve a java­solt gazdálkodás bevezetéséhez szükséges intézkedésekre. Helyzetkép A kollégiumok gazdálkodását jelenleg - megítélésünk szerint - a következők jellemzik. 1. / Az egyetem hat /korábbi/ kara hat kollégiumot felügyel. A kol­légiumok eltérő időben épültek, igy a hallgatók, önkormányza­tok és állami vezetések számára eltérő feltételeket jelentenek. 2. / Az elmúlt években az egységes alapellátási terv kialakításával és eddigi végrehajtásával, valamint a régebbi épületek felújí­tásával az egyetem jelentős anyagi áldozatokkal a korábbi kü­lönbségeket csökkentette. A felszereltségben lévő eltérések megszüntetése még legalább egy újabb ötéves ciklust igényel, az eltérő adottságok azonban akkor sem lesznek felszámolhatók.

Next

/
Thumbnails
Contents