Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1987-1988
1987. november 9., 4. rektori tanácsülés
2 3. / A fenti kiegyenlitési program pénzügyi hátterét az egyetem úgy teremtette meg, hogy a költségvetést érdekeltségi alapjából, illetve a kollégiumok nyári hasznosításának tiszta bevételéből kiegészítette. A kollégiumi célokat szolgáló pénzek döntő hányada központilag újraelosztásra került, az Egyetemi Kollégiumi Tanács növekvő mértékű döntési befolyásolásával. Az összesen rendelkezésre álló pénzkeret szűkös volta bár a kiegyenlitést elősegítette, várható azonban, hogy hoszszabb távon a kollégiumok állaga és felszereltsége egyenletesen elmarad a követelményektől. Ebben a szűkös pénzkereteken kivül az is szerepet játszik, hogy a nyári hasznosítás bevételeinek növeléséhez szükséges igénybevétel, az épületek és felszereltségek elhasználódását is fokozza. 4. / A központi gazdálkodás hátránya, hogy a kollégiumok bevételeik növelésében csak közvetve érdekeltek, a pénzkeretekkel való gazdálkodás pedig egy központi ügyintézés során óhatatlanul sokszor nem optimális eredményű az egyes egységek, és igy gyakran éppen a kollégiumok egésze, illetve az egyetem szempontjából sem. 5. / Az előzmények során emlitett decentralizációs lépések megvalósítását nagymértékben gátolta, hogy a karok az uj B.u. életbe lépésével a kollégiumok szükséges támogatását csak a tanszékekkel való közvetlen szembeállitással teremthetnék meg. Még ha ezt - a kollégiumok szempontjából - hangulatilag rendkivül kedvezőtlen lépést meg is tudnák tenni, nem egyértelmű, hogy a szükséges pénzkeret a kollégiumi szükséglet, a kar vagy a kollégium egyetemen belüli valamilyen aránya alapján kellene, hogy meghatározásra kerüljön. Az előbbi nagymérvű egyenetlenséghez, az utóbbi megoldások pedig ahhoz vezetnének, hogy az egyik kar tanszékei egy másik kar kollégiumát finansziroznák. Következtetések A kollégiumok gazdálkodásának jelenlegi helyzetének megvizsgálása, valamint egy kari gazdálkodási és egy Jóléti Osztály felügyelete melletti gazdálkodási rend tervezet előnyeinek és hátrányainak mér-