Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1986-1987

1986. november 24., 3. rektori tanácsülés

A munkahelyi kollektíva véleményének kikérése vezetői megbízások esetén /Előterjesztés a Rektori Tanács és a Szakszervezeti Bizottság 1986. november 24-i együttes ülésére/ 1. Az MSZMP KB 1986. március 18 — i ülésének határozatából egye­temünk számára is adódnak feladatok, amelyek szerint erősí­teni kell a kádermunka demokratizmusát, nyilvánosságát. Az Egyetemi Tanács 1986. június 30-i ülésén foglalkozott a BME káderutánpótlási tervével, ahol a vezetői munka szinvonalá­­nak fejlesztése témakörben megállapította: "A vezetői munka megítélésében növelni kell a munkahelyi közösségek, a hall­gatói kollektívák szerepét. Ki kell dolgozni ennek intézmé­nyes munkaformáit." A BME PB 1986. május 29-én a kádermunka demokratizmusának fejlesztési feladatai között elhatározta: "Az új, vagy is­mételt vezetői megbízásra vonatkozó javaslatról intézményes keretek között, titkosan, ki kell kérni az érintett kollek­tíva véleményét, s ezt - lehetőleg már az 1986/87. tanév­ben - a Kari Tanács, az Egyetemi Tanács elé kerülő ügyekben tájékoztatásként a testületek rendelkezésére kell bocsájtani. A vezetői munka értékelésének - és a munkahelyi kollektíva véleménykikérésének módszereit és eljárásait az 1986/87.tan­év folyamán az állami vezetés dolgozza ki." Jelen előterjesztésben a tanszékvezetők, valamint az intézet­­igazgatók megbízásával összefüggésben foglalkozunk a munkahe­lyi kollektíva véleményének kikérési módjával. E napirend előkészítése során a Pártbizottság véleményt kért a pártvezetőségektől, a munkahelyi kollektíva véleménykikéré­% sének egy alternatívájáról. Az előterjesztésben hasznosítot­tuk e viták tapasztalatait. 2. A vezetői tevékenység tartalmától és annak demokratizmusától nem választható el a vezetők kinevelésére, kiválasztására,

Next

/
Thumbnails
Contents