Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1986-1987

1986. november 24., 3. rektori tanácsülés

2 munkájuk megítélésére irányuló munka demokratizmusa. A munka megítélésének demokratizmusát teszi teljesebbé a munkahelyi kollektíva véleményének megismerése, kikérése. A felsőoktatási intézmények működése vezetéscentrikus, ahol igen nagy a vezető szerepe. A vezetői munka értékeléséért, ellenőrzéséért kari szinten a dékán, egyetemi szinten a rektor a felelős. A rektor 1984. december 12-i 2315/1984.sz. határozata szerint 1985-től kezdődően a vezetői megbízás le­járta előtt minden oktatási szervezeti egység vezető munkáját értékelni és minősíteni kell. Ennek kapcsán a dékánnak az érintett vezetők és munkatársaik, valamint a párt- és társa­dalmi szervek véleményét, ill. a felügyeletet gyakorló veze­tők véleményét kellett megismernie. Az eddigi gyakorlatban ez eltérő eredményességgel valósult meg. A vezetők munkájának értékelése esetenként hiányos, egyoldalú ismereteken alapult. A munkahelyi kollektíva együt­tes véleményét - mint egyik véleményforrást - általában nem kérték ki. Ennek előkészítése igen fontos feladat. Olyan módszert kell megtalálni, amely minél inkább biztosítja azt, hogy a véle­ményalkotást ne csak szubjektív érdekek, sőt indulatok deter­minálják, hanem az egyetemre háruló kötelezettségek teljesí­tése, az egész kollektíva érdekei, az előremutatás, a tartal­mi szempontok érvényesüljenek. 3 3. A munkahelyi kollektíva vélemény-kikérésének javasolt módszere A munkahelyi kollektíva véleményét a vezetői megbízás lejárta előtti minősítési eljárás során kell kikérni, mivel a minősí­tésben ki kell térni a további megbízásra is. /А minősítést a vezetői megbízás lejárta előtt legalább fél évvel kell elké­szíteni./ E minősítési folyamat egyik fontos láncszeme a mun­kahelyi kollektíva véleményének megismerése. így a minősítés alaposabb, körültekintőbb lesz, segíti a vezetői megbízásra vonatkozó döntést. A vezető minősítésében a végzett munka

Next

/
Thumbnails
Contents