Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1985-1986

1986. április 7., 4. rektori tanácsülés

5 tervezetét,úgy nyilatkozott, egyetért azzal, hogy a rek­tor levélben tájékoztassa az ipari minisztert arról, hogy a Rektori Tanáccsal egyetértésben kész a keretmegállapo­dást elfogadni. A Rektori Tanács tudomásul vette a rektor tájékoztatását arról, hogy az ipari miniszter a közel­jövőben vezérigazgatói értekezletet tart, amelyen részt fognak venni a műszaki egyetemek rektorai és a műszaki főiskolák főigazgatói is. 4.2 Folyó hó 7-én az Urbán Lajos közlekedési miniszternél tett látogatás, illetve az ennek keretében folytatott ta­nácskozás során a tárca és az Egyetem képviselői értékel­ték a KM és a BME 1981-85. évekre kötött szocialista együttműködési szerződésének teljesítését, majd aláirták az 1990-ig szóló uj szerződést. A tárca és a BME közötti összekötői feladatokat az Egyetem részéről Dr.Michelberger Pál egyetemi tanár, dékán, a tárca részéről Klézl Róbert miniszterhelyettes fogja ellátni. 4.3 A Számítástechnikai Kutatóintézet és Innovációs Központ, valamint a BME megállapodást kötött arra, hogy az SzKI alapítványt hoz létre a Villamosmérnöki Kar javaslatára az informatikai mérnökképzés korszerű számítástechnikai eszközökkel történő segitése érdekében. A megállapodás ke­retében az SzKI támogatni fogja az informatikai szak hall­gatóinak diplomatervezési munkáját, a tudományos diákköri tevékenységet és egyéb oktatási feladatok megoldását is. A megállapodás aláirása kapcsán tárgyaltak arról is, hogy kölcsönösen keresni fogják az oktatási, kutatási célú együtt­működés további lehetőségét. 4.5 Földiák Gábor miniszterhelyettes leiratában elvi egyetérté­sét fejezte ki az Alkalmazott Kémia és a Fizikai Kémia Tan­szék összevonására tett javaslatunkkal kapcsolatban. A Mi­nisztérium részéről szükséges további lépések megtételéhez javaslatot kell tennünk a Tanszék elnevezésére és meg kell határoznunk jövőbeni feladatkörét.

Next

/
Thumbnails
Contents