Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1985-1986
1986. április 7., 4. rektori tanácsülés
6 4.6 A kijelölt munkabizottságok elkészítették és a karok, valamint a társadalmi szervek rendelkezésre bocsátották a felsőoktatásra vonatkozóan kiadandó eddig elkészült 3 jogszabály tervezetéről kialakított egyetemi állásfoglalás tervezetét. A rektor felkérte a dékánokat, a KOE rektorhelyettesét, valamint az egyetemi társadalmi szervek vezetőit arra, hogy az erre vonatkozó ütemtervnek megfelelően folytassák le a szükséges véleményezést és a megadott határidőre, esetleges észrevételeik közlése mellett, jelezzék az oktatási rektorhelyettesnek azt is, hogy szükségesnek látják-e a témakör rektori tanácsi megvitatását. Várható a még hiányzó további 2 jogszabály tervezet megérkezése is, ezek véleményezését - feltéve, hogy kellő időben megérkeznek - a megegyezés szerinti módon úgy kell lefolytatni, hogy az Egyetem állásfoglalását az MM által megállapított uj határidőre, április 25-ére fel lehessen terjeszteni a Minisztériumba. 4.7 A közelmúltban Pál Lénárd, az MSzMP KB titkára ünnepélyes keretek között fogadta és köszöntötte azokat, akik részt vettek a VEGA-program megvalósításában. Ebben a KFKI mellett jelentős része volt a Budapesti Műszaki Egyetem számos oktatójának, kutatójának és más munkatársainak. 4.8 Előkészítés alatt áll a BME és a Könnyűipari Műszaki Főiskola között megkötendő együttműködési megállapodás és a közeli napokban az Iparművészeti Főiskola is jelezte abbeli szándékát, hogy együtt kiván működni Egyetemünkkel egy erre vonatkozóan megkötendő megállapodás alapján. 4.9 E hónap végén, vagy a jövő hónap elején megalakul és megkezdi működését a Műegyetem Baráti Körének előkészítő bizottsága. 4.10 A kari fejlesztési tervek véglegesitését, valamint az Egyetem rövidtávú feladatsummázatának kidolgozását szolgáló munka a március 5-én tartott rektori tanácsi megbeszélésen elfogadott ütemtervnek megfelelően folyik.