Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1984-1985

1985. április 1., 4. rektori tanácsülés

7 hallgatók létszámának ismeretében üresen marad. A külföldi hallgatók létszámadatai alapján az elkövetkező két évre a térítéses és ösztöndíjas hallgatók kollégiumi keretszámát együttesen 700 főben javasoljuk megállapítani. Fontos feladat továbbá a térítéses képzésben részt­vevő oktatók körének szélesítése is. Jelenleg mintegy 70 fő vesz részt az oktató és szervező munkában. Három egyen­értékű szempont érvényesülését kell biztosítani. Csak olyan oktatók jöhetnek számításba, akik mind szakmailag, mind nyelvileg megfelelő felkészültséggel rendelkeznek, továbbá a kiválasztást nyiltan, a karok egyéb oktatáspolitikai, káder politikai szempontjainak figyelembevételével kell elvégezni. Ezért egy olyan felmérés beindítását tervezzük, amelyben megvizsgáljuk oktatóink részvételi szándékát, és nyelvi fel­­készültségét. így egy megfelelő létszámú oktatói bázis alakítható ki, akikre az oktatás szélesítésénél számítani lehet. 6. Javaslat a tőkés térítéses képzés oktatási struktúrájára Az angol nyelvű képzés struktúrájának kialakítása­kor abból kell kiindulni, hogy a képzés iránt várhatóan a fejlődő országokban nyilvánul meg döntően kereslet/ amiből következően szerényebb előképzettségre és a be­iskolázás tervezhetetlenségére kell számítanunk. Figye­lembe kell továbbá vennünk a külföldön angol nyelven folyó egyetemi képzés struktúráját, hogy az átlépéseket is lehetővé tegyük, valamint alapvető szempontként kell érvényesíteni az okleveles mérnök fokozat védelmét a színvonalcsökkenéstől. Mindezek miatt a mérnökképzés egy valamennyi kar számára közös basic course-szal kezdődne, amelynek első félévében matematikát, fizikát, mérnöki ábrázolást tanítanánk. A második félévben mérnöki jelle­gű tantárgyak keretében folytatódna a középiskolás mate­matika és fizika átismétlése és megkezdődne az egyetemi

Next

/
Thumbnails
Contents