Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1977-1978

1978. május 8., 6. rektori tanácsülés

- 3 -A kari komplex nevelési tervekhez kapcsolódó tanszéki nevelési, illetve intézkedési tervek is elkészültek. A tanszékek a kari terveket általában irányelvként értelmezték, amely ke­retül szolgált a tanszékek, illetve az egyes oktatók feladatait is megjelölő operativ tervek elkészítéséhez. A Központi Oktatási Egységek intézetei, tanszékei saját komplex nevelési tervek­kel rendelkeznek. Összefoglalva megállapítható, hogy Egyetemünk nevelőmunkában résztvevő egységei az elmúlt öt évben kialakították nevelési terveiket. 3. A TERVEK TARTALMI ÉRTÉKELÉSE A karok és a Központi Oktatási Egységek nevelési tervei össz­hangban vannak az Oktatási Minisztérium irányelveivel; tartal­milag jellemzően fejezik ki a kari, intézményi sajátosságo­kat, lehetőségeket. Valamennyi terv konkrétan és egyértelműen bemutatja a Kar képzési és általános nevelési céljait. Vala­mennyi nevelési terv érdeme, hogy figyelembe veszi az egyes szakok, évfolyamok speciális nevelési igényeit, feladatait, beleértve a 0 évfolyamokat is. /Az első évfolyamokon például elsősorban az egyetemi életbe való beilleszkedés, a felsőbb évfolyamokon az önálló szakmai, mérnöki munkára való nevelés a jellemző súlypont./ A kari tervekben foglalt nevelési célok, illetve feladatok sokoldalúak és konkrétak. A célok eloszlása azonban esetenként aránytalan: a lehetőségeknél kevesebb feladatot szabnak a műszaki oktatóknak egyebek között a világnézeti nevelés terén; egyes célok megvalósitásában még mindig érezhető a központi intézményekre való hagyatkozás. /А kulturális és esztétikai nevelés pl. csak az Épitészmérnöki Karon egyenrangú eleme a szakmai nevelésnek, a többi karon ezt a feladatot elsősorban a kollégiumok és a KISZ szervezetek vállalták./ A tanulmányi

Next

/
Thumbnails
Contents