Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1974-1975

1975. június 23., 8. rektori tanácsülés

7 ismerik meg. Úgy véljük, hog.y e pozitívumok az előbbi nega­tívumot legalább semlegesítik, tehát továbbra is javasoljuk e gyakorlat megtartását. Az elcsúszás csökkenthető a felada­tok megfelelő előkészítésével és a hallgatók felkészítésével. 3• Az államvizsgák tapasztalatai. Egyetemünkön az államvizsgákat mintegy 110-120 államvizsga­bizottság bonyolítja le. Az ÁVB-k létszáma 3-7 között válto­zik, s a tagok részben egyetemi oktatók /egyetemi tanárok és docensek/, részben ipari szakemberek. Az előírások szerint az államvizsgát a diplomaterv /diplo­mamunka/ megvédésével kell kezdeni, s ezt követi az állam­vizsga /ez jelenleg minden szakon háromtárgyas/. Ettől eltér az Építészmérnöki Kar gyakorlata, mivel az ál 1amvizsgáztatós és a diplomaterv megvédése időben szétválik. A legtöbb ÁVB rendben elvégzi munkáját, alaposan, gondosan értékeli a hallgatók munkáját, tudását. Sajnos előfordul az is, hogy egyes elnökök, illetve tagok nem fordítanak kellő figyelmet az államvizsgákra, sokszor indokolatlanul hosszú időre eltávoznak a helyiségből, nem figyelik a vizsga mene­tét, társalognak, stb. Ezen nem tömeges jelenségektől elte­kintve a legtöbb helyen az államvizsgát jelentőségének meg­felelően kezelik. Egyes esetekben probléma az is, hogy nem lehet mindig megfelelő helyet biztosítani az államvizsgáz­tatás számára. A legtöbb esetben az elnökök biztosítják a tanszékeken a helyiségeket, s ezek nem mindenkor felelnek meg a követelményeknek. A bizottságok általában komoly gondot fordítanak a hallgatók­nak kiadott kérdések összeállítására is. Ennek ellenére gyakori, hogy a hallgatóknak részlet kérdésekre kell mélyre­hatóan válaszolniok. A vizsgáztatás ideje ritkán haladja meg az egy órát.

Next

/
Thumbnails
Contents