Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1974-1975

1975. május 12., 7. rektori tanácsülés

- 16 -az első három helyen/. Kisebb az USA problémái iránti ér­deklődés, s kb. ezzel egyenlő a Szovjetunió iránt tanúsí­tott érdeklődés. A kérdés szintén téma volt a csoportos be­szélgetéseken is. A beszélgetések során hallgatóink elmon­dották, hogy az ifjúságot elsősorban a nagy változások ér­deklik, amelyek a nyugati tőkés országokban igen nagy mérték­ben fordulnak elő /gazdasági problémák, diákmozgalmak, tár­sadalmi megmozdulások, stb./ A hallgatók eleve elhárítottak magukról mindenféle esetleges vádat vagy félreértést. Ugyan­is szerintük ebben a fokozott érdeklődésben korántsem'vala­miféle "nyugatimádat" jut kifejezésre, hanem sokkal inkább az a tény, hogy a nyugati gazdasági és társadalmi változá­sok a szocialista országok állampolgárai számára nem lehet­nek közömbösek. Birálták a szűk információáramlást, főleg a tömegkommunikációs eszközök nem kielégítő tevékenységét. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ifjúság elég széles rétege nem reálisan értékeli a szocialista or­szágok elért eredményeit, helytelen összehasonlításokat vé­geznek, nem folyamatában szemlélik az eredményeket stb. így tehát az oktató-nevelő munkában, a képzésben azonban töre­kednünk kell arra, hogy a szocialista országok viszonyai nagyobb mértékben kössék le hallgatóink figyelmét. A politikai érdeklődés mércéje a napilapok és a heti­lapok olvasása. A megadott lehetőségek közül hallgatóink 60%-a olvassa első helyen a Népszabadságot / a végzettek 47%-a/( s összesen 84% olvassa e lapot /utána következik az Esti Hir­­lap 8, ill. 64%/. A válaszok szerint mindössze 2% nem olvas napilapot /a végzetteknél 5%/* A hetilapok közül messze a Magyarország a legnépszerűbb, mivel 75% jelölte első helyen, /a végzetteknél 75%/ s összesen 91% jelölte az első hat helyek valamelyikén. A Magyarországot olvasottságban a Magyar Ifjú­ság követi első helyen 12%-kal /a végzetteknél 9%/» s össze­sen 68%-kal. Viszonylag kedvező a kép a Jövő Mérnökéről, mi­vel a válaszadók 5%-a jelölte első helyen, s összesen 64% jelölte meg.

Next

/
Thumbnails
Contents