Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1961-1962

1962. június 18. (215-228.)

4 Korach professzornak igen nagy érdeme, hogy más oktatókkal együtt határozottan és egyértelműen, sokszor túlzásba is esve azért har­colt, hogy a vegyészmérnökképzésben a mérnöki jelleget alakítsuk ki. Sajnos ezt saját tanszékén sem tudta kellően megvalósítani. Ebbe szubjektív tényezők is közrejátszottak. Úgy érzi, helyes egy értekezlet összehívása a kar szőkébb vezetősége, a reform- bizottság elnöke, dékánja, dékánhelyettese, Pártszervezet titkára, Szakszervezeti Bizottság részételével, a vitás kérdések lezárása érdekében. Elnök: Kanczler elvtárs javaslatát elfogadja és felkéri Varsányi dékánt, hogy ezt az értekezletet a jövőhét keddre szervezze meg. dr. Rácz Elemér dékán: A jelentés 4. oldalán van egy kitétel, hogy a felkért opponenseknek nagy nehézséget okozott az, hogy nem ismerték a hallgatók előtanulmányait és ez okból a vélemények felületesek voltak. Elnök: Lezárja a vitát azzal, hogy 26-án egy szőkébb körű megbeszé­lést kell összehívni a már előbb említett személyek részvételével és azt követően egy másik megbeszélést kell összehozni az alaptár­gyi tanszékek vezetőivel, hogy az alapképzésre és a szakképzésre fordítandó időre valami megoldás szülessen. Tanács rátér a Villamosmérnöki Kar jelentésének vitájára. dr. Frigyes Andor dékánhelyettes: Kéri korrigálni a jelentés első oldalának alján lévő részt, a fizika oktatás kettéosztásával kapcsolatban. Az első rész gyakorlati jellegű fizika, amelyet nem a 2., illetőleg a 3. félévben, hanem a 3. és 4. félévben kap­nának a hallgatók. Utókg ezt igy láttuk megfelelőnek. Elnök: A kémia oktatást a kar redukálni óhajtja. Milyen elképzelé­seik adtak erre okot. dr. Frigyes Andor dékánhelyettes: A karon eddig kémiát és kémiai technológiát oktattak. Az utóbbinak volt laboratóriumi gyakorlata is. Az eddigi tapasztalatok alapján az az álláspont alakult ki, hogy a félévenként 2-3 alkalomra redukált laboratóriumi gyakorla­toknak nincsen sok haszna. A kémia és kémiai technológiai tárgy összevonása egy praktikus kémia tárggyá megszüntetné az átfedése­ket és csökkenti a vizsgaszámokat is. Elnök: A villamosipari kémiai alapja nem szűkült, inkább bővült az elmúlt 3° év alatt. dr. Frigyes Andor dékánhelyettes: Lényegileg azokat a kémiai ala­pokat, amelyek szükségesek, sem a jelenlegi, sem nagyobb oktatás­ban biztosítani nem tudjuk. Véleménye szerint a jelenlegi kémiai oktatás elegendő a villamosmérnökképzéshez. Elnök: Nem lát olyan különbséget a kémiai alapok mennyisége között a villamos és gépészkar szempontjából. Kétségtelen, hogy nem fel­adata a villamosmérnöknek, hogy tudjon polietilént gyártani, de hasonló jellegű kémiai tudás szükséges a villamos és gépészkaron egyaránt. dr. Frigyes Andor dékánhelyettes: E tárgynak a programvitája a jövő hét folyamán lesz megtartva, amelyre meghívták Korach és Erdey professzorokat is.

Next

/
Thumbnails
Contents