Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1931-1932

1932.04.21. 13. ülés

13. / Elnök jelenti, hogy a Schmidt és Császár gőzmalom igazgatósába a "Technikus Ebéd" részére ajándékképen 1 zsák lisztet és 1 zsák rizst adományozott, s ez adományért elnök a nevezett gőz­malom igazgatóságának, a tanács nevében köszönetét mondott. /509/1932./ Tudomásul szolgál. 14. / Elnök jelenti, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur az 500/1932. eln.sz.a. rendeletével elrendelte a tudományegyetemek, az egye- t mi klinikák, a budapesti egyetemi közgazdaságtudo­mányi kar és a JÓEsef-müegyetem intézetei és hivatalai, továbbá az Eötvös Kollegium, az állami Lábaképzo inté­zetek, a középiskolai tanárképző intézetek és tanár­vizsgáló bizottságok j.ngó leltári vagyonának kezelése és nyilvántartása és elszámolása tárgyában szerkesztett és a m. kir. Legfőbb üllami Számvevőszékkel letárgyalt, általa elfogadott 129. <f-t tartalmazó leltári nyomtat­vány mintatárral ellátott Utasítás életbeléptetését Ss az Utasításban foglalt rendelkezések végrehajtásának a rendelet megjelenése után való haladéktalan megkezdé­sét illetve alkalmazását. Evégből felhivott bennünket is, hogy in­tézkedjünk aziránt, hogy a m. kir. tudományegyetemi nyomda által az egyes egyetemek részére általa megállapított pél­dányszámban megküldendő Utasítást az abban megjelölt in­tézetek és hivatalok vezetői kézhezvétel után tüzetesen

Next

/
Thumbnails
Contents