Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1931-1932

1932.04.21. 13. ülés

tanulmányozzák át 8 az Utasításban előirt rendel­kezések végrehajtása iránt szükséges intézkedéseket azonnal hajtsák végre, illetve tegyék folyamatua. Egyúttal az Utasítás V. <>-ában foglal­tak kiegészítéseként elrendeli, hogy a szakleltárak és a szoba- vagy fali leltárak vezetéséről az illető intézetek, szertárak és hiv talok igazgatói tartoznak gondoskodni az alájuk rendelt személyzet utján. Az Utasítás függelékét képező leltári nyomtatványminták kötelező hasz álatát szintén elren­deli s ezen nyomtatványok az egyes egyetemek részére a szükséges mennyiségben a rendes egyetemi javadalom terhére kizárólag a m. kir. tudományegyetemi nyomdánál szerzendok be. t Az Utasításban foglalt rendelkezések meg­történt végrehajtását időközönként keb. szikközegei ál% tál a miniszter ur ellenőriztetni fogja. A szóbaníorgő ut sitást a szükséges mennyi­ségben beszereztük s a miniszteri leiratot szives tudo­másvétel és a szükséges további intézkedések megtétele végett azzal a megjegyzéssel közültük a tanszékek veze­tőivel, valamint a könyvtárigazgatóval és a quaesturá- val, hoty a szóbanforgó "Utasitás" elismervény ellené­ben a műegyetemi gondnnki hivatalban vehető át. /324/1932./ Tudomásul szolgál.- 8 -

Next

/
Thumbnails
Contents