Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929

1929.05.27. 27. ülés

is beléphetnek, akiknek nem gimnáziumi vagy reál­iskolai, hanem felsőkereskedelmi iskolai érettségi bizonyitványuk van. Ezzel szemben a Műegyetem,mióta egyetemi szervezete van, állandóan nagy súlyt he­lyezett arra, hogy előképzettség és általános mű­veltség tekintetében homogén hallgatósága legyen, miért is szervezeti szabályzatában parancsolólag bennfoglaltatik az a rendelkezés, hogy "rendes hall­gató csak az lehet, aki kimutatja, hogy a gimnáziumi vagy a reáliskolai érettségi vizsgálatot sikerrel kiállotta." Sőt annyira ment, hogy midőn 1914-ben a közgazdasági osztályát felállította, ennek szerve­zeti szabályzatába abban a pontban, amelyben a később szervezendő négy éves tanfolyamról van szó, bevette azt a rendelkezést is, hogy: "E tanfolyamon a rendes hallgatónak felvétele ugyanazon feltételekhez lesz kötendő, mint a műegyetem többi osztályán.” Mindezen okoknál fogva teljes lehetetlenség a műegyetem szá­mára, hogy engedjen abból az elvből, hogy rendes hall gatónak csupán olyat vesz fel, aki felmutatja a gim­náziumi vagy reáliskolai érettségi bizonyitványt, a- mely elvet a műegyetem még a hozzá tárgyi szempontból elég közel álló felső ipariskolák végzett tanulóival szemben is mindig szigorúan érvényesített. 4./ Az egyetemi közgazdaságtudományi kar kereskedelmi szakosztályának kebelében működő kereske delmi iskolai tanárképző intézetre vonatkozólag az az álláspont, hogy ha a Műegyetem mai és az elképzelt- 8 -

Next

/
Thumbnails
Contents