Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1928-1929

1929.05.27. 27. ülés

leendő szervezete nem is teszi lehetővé, hogy ennek integráns része legyen egy tanárképző, an­nak azonban semmi akadálya sem volna, hogy ez a kereskedelmi tanárképző a Műegyetem közgazdasági osztálya mellé rendelten állittassék fel, körül­belül olyan módon, ahogyan a Pázmány Péter Egyetem Bölcsészeti Kara mellé van szervezve a középiskolai tanárképző intézet. Ezen a kereskedelmi tanárképzőn túlnyomórészt a műegyetem közgazdasági osztályának tanárai adnának elő, de volnának olyan tanárai is, akik nem műegyetemi, tanárok és ilyenek volnának például a közgazdaságtudományi kar kereskedelmi szakosztályán ma működő tanárok közül azok is, akik a fentebb kifejtett okoknál fogva nem volnának kine- vezhetők műegyetemi tanárokká. Sőt nagyon kivánatos és indokolt volna a kereskedelmi iskolai tanárképzőt kifejleszteni ál­talános szaktanárképző intézetté úgy, hogy ugyanazon az intézeten történhessék a kereskedelmi iskolák, a felső ipariskolák és a gazdasági akadémiák tanárainak kiképzése. Arra nézve, hogy minő lenne az egybevonás meg­történte után a műegyetem szervezete, főbb vonásaiban a következő javasolható: A Műegyetemnek mai és lényegileg már évtizedek hosszú sora óta változatlannak tekinthető szervezete továbbra is megtartandó, természetesen az egybevonás- ból származó, de lényegbe nem vágó változtatásokkal. Eszerint a jövőben a Műegyetem hat osztályra tagozód­- 9 -

Next

/
Thumbnails
Contents