Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1917-1918

1918.01.15. 13. ülés

Ebből az a súlyos helyzet alakult .ki, hogy számolnunk kell minden ?shotő,sógre és olyan .. .-oldást kt;Il keresnünk,' agmely egyaránt meg- feleljen .úgy az 1. mint a 2. semester tananyagának« Ezt a januári dékáni értekezleten a minisztérium IV. osztályának vezetője hatá­rozottan kifejezésre is juttatta, sőt a minisztériumnak eredeti intenciója az volt, hogy mindkét semester köteles tantárgyai a ren­des óra számmal és terjedelemmel szerepeljenek mind a két kurzusnak órarendjében. Többirányú felszólalás alapján ez utóbbi merev intéz­kedéstől- a minisztérium elállott és csak általános elvként kívánja annak megvalósítását, hogy a kiadandó hadügyminiszteri r.endelet ér­telmében szabadságoltak mindenesetre megtalálják a rend.es tanulmá­nyi rendnek megfelelő kötelező anyagot, mely egy rendes semester be- számitását lehetővé tegye. így tehát számolnunk kell azzal, hogy a mostani 2, semester! en nemcsak olyanok jelentkeznek, kik a 2. semest°: órarendjébe beleilleszthetők, hanem .olyanok is akik az 1. semester tananyagát igénylik. Hasonlóképpen a nyári semesterben is mindkét semester tananyagát kell nyújtanunk. Itt most különösen a vegyészmérnöki osztály helyzetét értve, műegyetemünk kötött órarendje olyan természetű, hogy itt tulajdonképpen a tanulmány rendjét ás beosztását nem is annyira egye: semesterekre, mint teljes évekre oszthatjuk meg.Már maga az a körül­mény, hogy a főtárgyak mind egészévesek, sőt még ha elnevezésük a- lapján félévesek.is; tulajdonképpen az 1. félévi tárgy a 2. félévi­nek nélkülözhetetlen alapját alkotja: meghiúsítja annak lehetőségét, hogy a tanulmányrend sorrendiét, nevezetesen pedig a. semesterek tor­/ • mészetes sorrendjét tetszés szerint megváltoztatni 'lehetnef miként az pl. megengedem az egyetemen talán lehetséges. ^Különösen az I. és II« évfolyam olyan alapvető tárgyakat foglal össze, a melyek sajátos természete a semesterek sorrendjének felcserélését egyenesen lehe­tetlenné teszi.

Next

/
Thumbnails
Contents