Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1917-1918
1918.05.28. 23. ülés
8 lehetne tekinteni, úgy a korpótlékok mint pedig a nyugdíjigény szempontjából az egyetemi és műegyetemi tanárok szolgálati éveibe betudni méltóztassék. Az egyetemi és műegyetemi tanári állás megfelelő kiépítésének sarkponttá1 a tandijpótlékrendszer helyes szabályozásában kell látnunk. Már az előbbiekben jeleztük, hogy mily helytelennek és igazságtalannak kell tartanunk azt a törekvést, amely fizetéseink eddigi rendezésénél mindig a leckepénzek, illetőleg tandíjak megfelelő hányadának elvonására irányult. Hiszen ennek kell elsősorban betudnunk azt az eredményt, hogy az egyetemi és műegyetemi tanári állás az utolsó évtizedekben nemcsak hogy nem emelkedett, hanem egyenesen sülyedt, ami nem is lehet másképp mindaddig, anhg az állam a tanári kar saját zsebéből vonja el azokat az összegeket, amelyek a fizetések rendezésére szükségesek. Nem képzelhetünk tehát megfelelő rendezést az egyetemi és műegyetemi tanári állások tekintetében mindaddig, áruig e fonák rendszerrel kormányzatunk nem szakít és nem helyezkedik ismét arra az álláspontra, hogy a tanári állást nem szabad az egyetemeken és a műegyetemen egyszerű hivatalnoki állásnak felfogni, hanem a tanárt is részleltetni kell abban a bevételben, amely a hallgatóság gyarapodásából előáll. A leckepénz-rendszer kifejlődése az egyetemi színvonalon álló főiskolák szerves fejlődésével kapcsolatos és annak az egészséges gondolatnak a megtestesítője, hogy a tanár munkája a hallgatóság számával arányban van. Sehol sem áll ez annyira, mint a műegyetemen, ahol legtöbb tárgy gyakorlatokkal kapcsolatos, amely gyakorlatok vezetése, még ha a segédtanerők száma kívánatos mértékben volna is emelhető, mindenkor a tanár személyes vezetését kiváltja és a tanár munkáját szaporítja. így van ez természetesen az egyes tanszékekhez csatolt intézeteknél, azután a colloquiumoknál és a tanári állással kapcsolatos egyéb mellékteendőknél is. Mindezek ellenértékét a tanár csak a leckepénzben való részesedés útján kaphatja meg, aminthogy ez a rendszer fűzi legszorosabbra a tanárok és a főiskola felvirágoztatása közötti érdek kapcsolatát is. Ezeknek az érveknek a súlya alatt arra kell Nagy méli óságodat kérnünk, Iwgy a tandíjosztalék kérdésében a műegyetemen az 1908. év előtti alapra visszatérni, illetőleg ezt a kérdést oly módon rendezni méltóztassék, Iwgy ezentúl ismét minden tanszék egyenlő arányban részesedjék a tandíjban. Bár elvileg nem helyeselhetjük azt, hogy az államkincstár a főiskolák kérdését fiskális szempontból tekintette az utóbbi évtizedekben és fokozatosan egyre növekvő összeget követelt a befolyt tandíjakból, mégis tekintve az ország ma kétségtelenül súlyos anyagi helyzetét, igyekeztünk oly megoldási módot keresni, amely a kincstár érdekét teljes mértékben megóvná, és amellett a tanári kar és ezzel a főiskolai oktatás érdekeire megfelelő tekintettel volna. E megoldás kiindulási pontja az a megfontolás volna, hogy az egyetemi és műegyetemi tandíj a mai összegében nem felel meg annak az eltolódásnak, amely az idők folyamán a pénz értékében bekövetkezett. Az 1904-ik évben a műegyetemen a félévi tandíj 75 koronában állapíttatott meg; azóta azonban a pénz értéke jelentékenyen csökkent. Ha a háborút megelőző drágaságot és azt a körülményt számba- vesszük, hogy a háború után az árak sülyedése minden valószínűség szerint nem lesz olyfokú, hogy belátható időkön belül a pénz értéke csak megközelítőleg is a háború kitörését megelőző időben mutatott értékéhez közeledjék, akkor nem tarthatjuk indokolatlannak jelenlegi tandíjunknak kétszeresre, vagyis félévenként 75 koronáról 150 koronára való felemelését sem. Hiszen a pénz értékcsökkenéséből a következtetést az állam minden téren levonta és az adók, a póstatarifák, a vasúti szállítási díjak egyaránt emeltettek. A tandíj felemelése nem jelentene tehát semmi mást, mint a pénz értékcsökkenéséből való következtetés levonását e téren is úgy, ahogy az más tereken máris megtörtént. Sőt a tandíjak terén az emelés annál kevésbbé látszik aggályosnak, mert hiszen a tandíjmentesség intézménye mindig módot nyújt a tanári karnak arra, hogy az érdemes tanulóknak az ingyen való hallgatást lehetővé tegye, és így a tandíjemelés nem jelent mást, mint azt. hogy a tehetősebb körök a pénzértékcsökkenésével számoló egyenértéket nyújtanak az oktatás előnyeiért. Nem szükséges külön megindokolni, hogy ennek megfelelően a szigorlati díjaknak és egyéb a műegyetemen fizetendő díjaknak a megfelelő emelését