Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1917-1918

1918.05.28. 23. ülés

Ad 2210/1917. Nagyméltóságú Miniszter Úr! Kegyelmes Urunk! A magyar királyi József-műegyetem tanácsa már a háború kitörése előtt szükségesnek tartotta a magas kormány figyelmét arra a veszélyre irányítani, mely műegyetemi oktatásunkat abból a tényből kifolyólag fenyegeti, hogy az egyetemi és műegyetemi tanári állás ma már nem gyakorol oly vonzóerőt mint két-három évtizeddel ezelőtt. Akkor a legkiválóbb tudósok és szakférfiak törekvése az egyetemi és műegyetemi tanári állás elnyerésére irányult, mely a tudományos egyéniség szabad kibontakozásához szükséges függetlenséget biztosította politikai és anyagi tekintetben egyaránt. Az egyetemi tanári állás a nagy német egyetemeken kifejlő­dött természetének megfelelően oly állami alkalmazás volt, mely az államszolgálat szilárd alapján a tudománynak megfelelő szabad mozgathatást nyújtott és aleckepénz- í endszer segítségével a jövedelemnek is a tudományos tevékenységgel kapcsolatos növekedését tette lehetővé. Az egyetemi és műegyetemi tanári állás azonban az idők haladásával ezt a jellegét elveszítette. A tanári állás dotálása nem tartott lépést sem a közszolgálat egyéb ágazataiban elérhető állások fejlesztésével, sem pedig köz­gazdaságunk örvendetes fejlődésével, amely mind fényesebb pozíciókat képes bizto­sítani a technika terén működő kiváló erőknek, úgy, hogy az egyetemi és műegye­temi tanárság elvállalása azok részéről, kiket az ily állásokra megnyerni kívánatos, ma már egyenesen nagyfokú önmegtagadást és fényes érvé­nyesülési lehetőségekről való lemondást igényel. Azok a tényezők, amelyek a tanári pályától való idegenkedésre kell hogy vezessenek éppen azoknál, akik a szakmájukban a legnagyobb alkotásokra vannak hivatva, még egyre gyarapodnak és — ha orvoslás be nem következik — mind jobban el fogják terelni leghivatottabb szakerőinket attól, hogy erejüket a műegyetemi oktatás szolgálatába állítsák. A háború nagy üzleti nyereségeivel a magángyakorlatban és egyes vállalkozási ágakban való óriási fellendülésével egy­felől, másfelől pedig a drágaság immár tűrhetetlenné váló emelkedésével annyira kiélezte e helyzetet, hogy a műegyetem tanári kara súlyos kötelességmulasztást követne el akkor, ha nem hívná fel újból nyomatékosan e tényre Nagyméltósá­god bölcs figyelmét és nem fordulna Nagyméltóságodhoz e bajok sürgős orvos­lása végett. Ezektől a tényéktől vezetve és a műegyetemi oktatás jelene és jövője fontos­ságától egyaránt áthatva bizalommal fordulunk Nagyméltóságodhoz alábbi előter­jesztésünk kegyes figyelemben részesítése iránt. Nem kívánhatjuk Nagyméltóságod­tól, hogy tárcájának sokoldalú teendői között állandóan minden részletében figye­lemmel kisérje az annak keretében felmerülő összes kérdéseket, még ha oly fontosak is azok, mint az egyetemi és műegyetemi oktatás terén működő tanerők helyzete. Ezért a mi kötelességünket látjuk abban, hogy minden más tekintet félretételével Nagyméltóságod nagybecsű figyelmét azokra felhívjuk, amik a gondjainkra bízott oktatás érdekével szoros kapcsolatban a tanári kar helyzetének rendezése szem­pontjából múlhatatlanul szükségesek.

Next

/
Thumbnails
Contents