Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1917-1918
1918.05.28. 23. ülés
2 Ha ezt a jelen előterjesztésünkben a szokásosnál bővebben és részletesebben tesszük, akkor ennek oka abban vám, hogy az egyetemi és műegyetemi tanárok helyzetének rendezése terén minden félrendszabályt elhibázottnak és a célnak meg nem felelőnek tartunk és a gondjainkra bízott oktatás céljainak elérését csakis a tanári kar helyzetének gyökeres javítása által véljük elérhetőnek. Hiszen már eddig is történtek ilyen kísérletek, melyeknek főhibája azonban éppen az volt, hogy fél- rendszabáiyok maradtak, melyekkel a tanári kar alig nyert valamit. Félrendszabályok és részleges intézkedések csak ideig-óráig és csak a tanári kar egy részének helyzetéi képesek valamelyest enyhíteni, holott érveink meghallgatása után Nagyméltóságod sem fog elzárkózhatni ama meggyőződés elől, hogy itt gyökeres orvoslásra van szükség. Hogy Nagy méltóságodat erről meggyőzzük és a jelenlegi helyzet sérelmes és sivár voltát Nagyméltóságod előtt feltárjuk, messzebbre kell visszanyúlnunk a múltba. Mindenekelőtt ugyanis arra kell Nagyméltóságod figyelmét felhívni, hogy harminc-negyven év előtt az egyetemi és műegyetemi tanárok állása olyképp volt megalapozva, hogy az az akkoriban még csak fejlődésnek induló közgazdaságunkban elérhető vezető állásokkal, valamint a közhivatalnoki pályán nyíló állások legfényesebbjeivel állott egy színvonalon. Az alapfizetésnek a közhivatalnoki pályán akkor átlag elérhető legmagasabb rangfokozatnak, ai minisztériumban osztályt vezető tanácsosnak megfelelő megállapítása egyfelől, a leckepénzeknek a tanár részére biztosítása pedig másfelől, két oly anyagi oszlopot teremtettek az egyetemi és műegyetemi tanári állás alátámasztására, hogy az a legjelesebb szakerök versengésének célpontját képezhette. Ez az anyagi alap és az el nem mozdíthatóság és át nem helyezhetőség, továbbá a nyugdíjazás kérdésének a bírókéhoz hasonló módon való rendezése, valamint a választhatóság az egyetemi és műegyetemi tanár állását olyanná tette, mely az egyéniség szabad kibontakozását biztosítja, mi a tudomány hirdetésének épp oly fontos emeltyűje, mint a tudomány önálló fejlesztésének. Azóta a helyzet, sajnos, nagyon is megváltozott. Elsősorban közgazdaságunk óriási fejlődése hozott magával változást e téren. Amily örvendetes e fejlődés a magyar nemzet emelkedése szempontjából, épp oly hátrányos következményeket vonhat az maga után műegyetemi oktatásunk szempontjából. A fejlődő gyárak és egyéb vállalatok helyes üzleti szellemtől vezetve mindent megtesznek, hogy a technikai vagy a közgazdasági téren kitűnő szakerőket maguk számára megszerezzék, minek természetesen a vezető állások fényes dotálása a főeszköze. Számos kiváló mérnökünk terelődött el ily módon a tanári pályától, mert az előtte nyitva álló gyárigazgatói, vagy más hasonló állások fényes fizetése vagy a magánpraxis szép jövedelme mellett már csak családjára való tekintettel sem szánhatta rá magát arra, hogy bármily vonzalommal viseltetett is a tanári pálya iránt, oly fokú lemondást gyakoroljon, amelyet annak egyre kisebb jövedelmezősége tőle megkívánna. Hogyis szánhatná rá magát valaki, aki munkája keresményéből tartja el családját, arra, hogy a rosszul fizetett hivatalnoknak megfelelő tanári állást válaszsza akkor, amidőn az üzleti vállalkozás körében nagy vagyonra lehet szert. De ha legalább csak a közgazdasági élet emez örvendetes fejlődése nyomta volna le a tanári állás viszonylagos színvonalát! Ugyanily irányban érvényesült azonban egy másik tényező, az állami központosítás is, mely a hivatalok szaporításával és a tisztviselők előmeneteli viszonyai javításával oly kilátásokat kezdett a hivatalnoki pályán is megnyitni, melyek mellett egyre kevesebb lett az. amit az egyetemi és műegyetemi tanári állás nyújtani képes. Csak néhány mozzanatra kívánunk ez irányban rámutatni. A miniszteri tisztviselők nagy része régen az osztálytanácsosi állással végezte pályafutását; ma a miniszteri tanácsosi állás nemcsak kiegészítő fokozata a minisztériumokban a tisztviselői elöhaladásnak, hanem a rendes előhaladásba a közigazgatási államtitkári állások szervezésével a IV. fizetési osztály is egyre jobban beleilleszkedik. De nemcsak a központi tisztviselők helyzete javult. A közigazgatás külső tisztviselői, az első- és középfokú hatóságoknál szolgáló tisztviselők helyzete is jelentékeny javulást mutat; az utóbbiakból nem egyiknek nyitva áll ma már a VI. fizetési osztály, sőt egyesek. így például a kir. pénzügyigazgatók az V. fizetési osztályba is juthatnak. Lényegesen
