Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1988
1988 / 17. szám
10 Végül a tervezett intézkedések sértik a Helsinki Záróokmány VII. pontjának azt a rendelkezését, amelyben a részt vevő államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy maradéktalanul biztosítják a kisebbségekhez tartozó személyek számára azt a lehetőséget, hogy "ténylegesen élhessenek az emberi jogokkal és az alapvető szabadságjogokkal". A falvak megsemmisítése az ott lévő történelmi, társadalmi és kulturális, néprajzi, népművészeti emlékek túlnyomó részének megsemmisítését is jelenti. Ezek az értékek a lakosság, több nemzet és az emberiség kulturális örökségének részei, amelyek megőrzéséért a világ államai komoly erőfeszítéseket tesznek. Megóvásukra az UNESCO-hoz való csatlakozásával Románia is kötelezettséget vállalt. A tervezett "településrendezési" politika megítélésünk szerint objektív gazdasági indokokkal nem támasztható alá. A települések lerombolásával a megművelt földterület mintegy 3%-os növekedését várják. Az ennek révén remélt, sőt azt akár meg is haladó mezőgazdasági terméktöbblet azonban a termelés, a betakarítás és a tárolás hatékonyabb megszervezésével is elérhető. A nyolcezer falu azonban nemcsak a mezőgazdaság számára felszabadítható területet jelent, hanem mindenekelőtt nyolcezer emberi közösséget: történelmi, művelődési értékeket hagyományokat, szokásokat; otthonokat, templomokat, temetőket; gyermekek, nők, férfiak, élő emberek millióit. A falvak erőszakos megszüntetésével többé már helyre nem hozhatóan elpusztulnak az évszázadok során létrehozott tárgyi emlékek; eltűnnek a templomok, házak, temetők; megsemmisülnek a megtar tó közösségek. A falusi lakosság milliói hagyományos környezetükből, közösségükből erőszakosan kiszakítva gyökértelenné válnak. Ez súlyos emberi tragédiákat okoz, s a történelmileg kialakult társadalmi kötelékek felbomlására vezet. A szomorú folyamat már elkezdődött: tömegesen települtek és települnek ki a német nemzetiség tagjai, s megindult a magyar nemzetiségű menekülők áradata, sőt nő a román nemzetiségű emigránsok száma is.