Batalka Krisztina: A Műegyetem az első világháborúban - A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 6. (Budapest, 2020)
1. A MŰEGYETEM POLGÁRAI ÉS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ
A Műegyetem az első világháborúban 1. kép: Az Üllői út (1914. szeptember) felül önökre hárul majdan a technikus tudásával megalapozott vezetésnek kötelessége.”7 Az éppen csak megkezdődő őszi szemeszterben szinte naponta nőtt a bevonuló műegyetemi polgárok száma: a tanártestületből és tisztviselőkből októberig már több mint negyvenen távoztak (a tanév végéig a tanári karból 56-an, a tisztviselői karból nyolcán, az alkalmazottak közül 80-an, azaz közel 150 fő), A hallgatók számát tekintve: amíg az 1914/15. tanév első félévére 1804, a másodikra már csak 1483 hallgató iratkozott be (ebbe a számba a harmadik és negyedik évfolyamoknak már csak közel 25%-a tartozott bele), majd a következő tanév elejére már csak 993 fő.8 A felsőoktatási intézmények hasonló adatait megvizsgálva az is látható, hogy a legnagyobb arányban összességében a Műegyetemről fogytak el a hallgatók, 7 1915/16. tanévi Beszédek, 47-51. 8 BMEL VIII. 3/a. ET 1915. március 31-i ülés, 114. napirendi pont. Az évfolyamarányra vonatkozóan: Humánus intézmények a Műegyetemen II. Magyarország, 1915. január 1., 10. Az 1913-1920. évek részletes beiratkozási adatait ld. az 5.1. függelékben. 13