M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1941-1942
1942. március 10. (2407-2436)
- 17/a dezés módja zavarja meg a hallgatókat s igy talán én vagyok sz oka annak, hogy feleleteik olyan gyatrán sikerülnek. Utánanéztem ezért a régebbi eredményeknek. Álapui vettem a legutolsó 200 olyan szigorlatozó eredményeit, ekik még a régi rend szerint szigorlatoztak. Kiderült, hogy kitűnő egy sincs, az elégségesek és elégtelenek pedig 90 $-át teszik az összes eredményeknek. Ez a megdöboentő eredmény birta rá arra, hogy az eredmény fokozásának módján gondolkozzam. Mncs más mód, mint az, hogy a hallgatókat még a szigorlat előtt, tanulmányaik közben kényszeritjük tanulásra. Ennek eszköze pedig a kötelező kollokvium. A szigorlat nem alkalmas arra, hogy a jelölt gyakorlati tudásáról valóban meggyőződhessünk és a szigorlattal nem is tudunk már a hallgatón segiteni. Á kötelező kollokviummal, különösen, ha nem csak egy kollokviumot tartunk a félév végén, hanem közbevetett kisebb kollokviumokkal félév közben is meggyőződünk a hallgatók előrehaladásáról biztosítani tudjuk, hofy a hallgató rendesen járjon órákra és óráról - órára készüljön is. A gyakorlatokon a hallgatóságnak bele kell hatolnia az anyagba s ez egyszersmind mindig azt is jelenti, hogy az anyag is áthatja őt és igy érvényesítheti lelkében azt az átalakító hatást, amelyre törekednünk kell. Régebben még lehettek és nemcsak árnyalati nézeteltérések a tekintetben, hogy mi is karunk céljá; amióta azonban a képesítési törvénytervezetünkben a jobbandotált állásokat végzettjeink részére akarjuk biztosítani, azóta egészen világos a cél: t.i. gazdálkodói lelkialkat, kereskedői lelkialkal kifejlesztése. Ezt a kereskedővé átalakító munkát a kereskedelmi, gazdasági, gyakorlati anyaggal való intenziv foglalkozás nélkül nem lehet elérni. A jelenlegi történelmihelyzet is külön kötelességeket ró ránk. Ha nem fogjuk tudni a gazdasági életet megfelelő elméleti és gyakorlati képzettséggel és főként gyakorlati érzékkel rendelkező utánpótlással ellátni, a kiszorult zsidóság helyét tartósan nem keresztény magyar ifjak fogják betölteni, hanem mások, s hogy ebből milyen veszedelem származhatik a nemzetre, ezt nem is kell külön részletezni,- Az az érv, hogy a tíanküzemtan kötelező kollok-