M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1935-1936

1936. április 30. (649-691)

-13­kapcsolatban pedig a dékán már régen lépéseket tett,hogy ezt az intézetet egyetemünk vegye át, szervezze meg a tanárképző intézet részére gyakorló is­kolának, amikor is az itteni tanfolya­mok kérdése egy csapásra megoldódnék. A dékán memorandumban foglalta össze, hogy ez a kincstár részére alig 50.000 pengő évi többletkiadást jelentene,ami­vel szemben azonban sok százezerre menő beruházott vagyonhoz jutna.Ebben az irány­ban a lépések erőteljes folytatását látja szükségesnek. A közigazgatási tanfolyamon a hely­zet lehetőleg még szomorúbb. Az egyes évfolyamok létszáma a negyvenen alul van. Itt is majdnem kizáróan a középis­kolát elégséges eredménnyel végzett hall­gatók jelentkeznek, holott a jogi karo­kon százával utasitják el a felvételre jelentkezőket. Megfelelő propagandával ezeknek a hallgatóknak egy részét is ide lehetne vonni, annál is inkább,mert köz- igazgatási képzésünk nagy feladatokra hivatott és a közigazgatás számos ágára nézve sokkal célravezetőbb,mint a jogi képzés. Ezt különben a gyakorlati közi­gazgatási vizsgák is igazolni fogják. Szinte katasztrofálisnak látja,hogy az elmúlt két év alatt egyetlen mérnök­hallgató sem iratkozott be a közigazga­tási osztályra, pedig a fúziónál épen a mérnökök közigazgatási képzése volt egyik főcél. A végzett mérnökök közigazgatá­si tanulmányainak és az évek beszámitásá- nak kérdésében a kar az elmúlt évben sza-

Next

/
Thumbnails
Contents