M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1935-1936

1936. április 30. (649-691)

bályzatot terjesztett fel, amely azonban eddig nem nyert jóváhagyást. Nem akar utalni arra, hogy az előirt 30 napos határidő eltelvén, karunk e szabályzat alapján intézkedhetnék, de kétségtelen, hogy karunknak autonom joga,amelyet a szabályzat is lefektet, hogy a más ka­rokon végzett félévek beszámítása tekin­tetében intézkedjék. Ezt az álláspontját illetékes helyen kifejtette, ahol helyes- lésra talált, avval a megjegyzéssel,hogy a beszámítás semmiesetre se terjedjen ki j több félévre, mint a jogi karokon.Már pedig a jogi karokon a szabályzat úgy szól, hogy a más karodon végzett tanulmányokból legfeljebb öt szemeszter számítható be. á társkarok jelenlévő képviselőihez avval a kéréssel fordul, szíveskedjenek karuk hallgatóit felvilágositani,hogy a közigazgatási osztályra beiratkozhatnak, s eddigi tanulmányaikból legalább négy félévi beszámításra számíthatnak.Elsőren­dűen képzett kiváló hallgatóságot nyernénk ev­vel, amelynek munkája a többieket meg­élénkítené és az eg^ész kar működését eredményesebbé tenné. A hallgatóság kérdése összefügg a tanárság érdekeivel is. A jó képzettsé­gű hallgatóság eredményesebbé teszi a ta­nár munkáját, a nagyobb hallgatólétszám pedig emeli az egyetem bevételeit,ami vi­szont a tanárok jövedelmére is kihat. \, _____ ■ - ■ ■ ; (Ez annál is inkább fontos, mert hisz az újraszervezés következtében nem egy kar- társunk jövedelme lényegesen csökkent. Karunk organikus hibája a tanul­mányi rend, amelyet nem különleges egyetemi érdek szerint, hanem sok más körülménnyel megalkudva kellett megalkotni. Tény,

Next

/
Thumbnails
Contents