Állami Műszaki Főiskola - igazgatósági tanácsülések, 1947-1950

1949. április 27. (60-61.)

- 2 összes előadó részt vesz és megemlékeznek arról, hogy a Főiskola létét tu­lajdonképpen a demokráciának és a mostani államrendnek köszönheti. A másik dolog, hogy egy Rákosi képet kap a Főiskola és ennek a kép­nek leleplezésére kell ünnepélyt rendezni az összes hallgató és tqnár je­lenlétével. Ez utóbbit május 6-án /pénteken/ d.u. 5-6 óráig az Aud.Max.-ban, az össztanári értekezletet pedig kedden, május 3-án este 8 órakor a K.f.74. sz. teremben tartjuk. Uj tagozat indul: Repülőgépéitő és gyártásvezető mérnöki tagozat. Lénárt György II. éves műegyetemi hallgató felvételét kéri a Műsza­ki Főiskola üzemi energiagazdálkodási tagozatának II. évfolyamára. Kérvé­nyét Keller Bence tagozatvezető tanárnak adták át véleményezés végett. Faber Gusztáv tagozatvezető felveti annak kérdését, hogy a tanév mikor fejeződik be. Megállapodnak abban, hogy utolsó tanitási nap junius 24-én pénteken, vizsgák pedig julius 4-16 között fesznek. Vslkó I.Péter tagozatvezető beszámol arról, hogy tanulmányi kirán­duláson voltak Diósgyőrön és Miskolcon. dr.Vörös Imre igazgató ismerteti a V.K.M. 217.234/1949. VI/1. sz. leiratát és kéri a tagozatvezetőket, hogy a használatos tankönyvekről ki­mutatást készítsenek és juttassák el a Főiskola titkárságára. A Fegyelmi Bizottság döntése alapján Gergely György textilmechanika I. évf., Erőss Judit textilmechanika II. évf. és Marosi Tamás textilmecha­nika I. évf. hallgatót kizárták a Főiskoláról. Továbbá Kolumbán Béla tex­tilmechanika II. évf. hallgatót egy évre visszavetik és csak 1949. szeptem­berében iratkozhat a II. tanévre. Az Igazgatói Tanácsülés tárgyalta még Gellérthegyi Sándor rt.I.évf. Callgató ügyét, aki az erősáramú tagozatra kéri áthelyezését. Határozat: csak abban az esetben, ha szept. 15-ig leteszi a külön­bözeti vizsgákat. Knóth László ü.e. hallgató kéri, hogy elmaradt vizsgáit f. év szept.- ig letehesse és tanulmányait folytathassa. Az Igazgatói Tanácsülés hozzájá­rult, a III. félévre iratkozhat, ha szept. 15-ig ossz. vizsgáját leteszi. Kärtsch János tn. II. évf. halig, kéri, hogy a IV. félévre iratkoz­hassák, hiányzó vizsgáit szept. 15-ig leteszi. Az lg. Tanácsülés hozzájárul. Bodócs János ü.e. II. évf. halig, beiratkozási halasztást kér. Az lg. Tanács határozata: indexe alapján kell dönteni. h Jávori Ottó, és Megyeri György bányász hallgatók az erősáramú tago­zatra kérik áthelyezésüket. Tekintettel arra, hogy Hont László tagozatveze­tő külföldön tartózkodik, az ügyet nem tudták tárgyalni. dr.Vörös Imre igazgató bejelenti, hogy következő ülés május 25-én d.u. 6 órakor lesz. Köszöni a megjelenést és az értekezletet bezárja. ^ 'JItia/' A K. m. f.

Next

/
Thumbnails
Contents